JEGYZET – Üzen a trapéz

Az 1990-es évek első felében járunk. Korabeli divatlapok tanulsága szerint, az országos trendekhez igazodva akkoriban porolhatták le a trapéznadrágot a Dél-Alföldön is. Történetünk főszereplője Feri, Szilvi és egy, vagy több lefelé bővülő, egykor a lázadás és a szabadság jelképeként ismert és viselt farmer. A családi legendáriumból sem pontosan tudni, Szilvi öltözködésére édesapja nosztalgiázása hatott (nem volt benne különösebben lázadó hajlam), netán lánya érdeklődése lelkesítette fel Ferit, a fiatal korát idéző ruhaviselet iránt. Egy biztos: közös vásárlókörútra indultak. Mert divat ide vagy oda, nem volt egyszerű a beszerzés. Szilvi ma is élénken emlékszik, milyen akkurátusan szanálta ki édesapja a nem kellően szabott darabokat a kínálatból. Szóba sem jöhetett a szárain hátul és térd fölött csak kicsit is lötyögős, rosszul szabott fazon. Nem volt hosszadalmas a procedúra: Feri rövid, határozott és meglehetősen szigorúnak tűnő mozdulatokkal ellenőrizte, melyiket vásárolják meg lányának. Közben jöttek a történetek arról, hogyan kellett kikoptatni régen az új nadrágokat, hogy az ne legyen túl újszerű és merev. Meg arról, milyen leleményesen kellett beszerezni egy-egy darabot.  És jöttek a kísérő sztorik, a (nagy)apai szigorról az illendőnél egyetlen centivel sem hosszabb hajviseletről.  

Sokan állítják a nosztalgiázás olyasfajta elvágyódás, amely akadályozza a most örömteli megélését; a régen minden jobb volt gondolat aláássa a jelen értékeit. De egyre gyakrabban lehet belebotlani azon véleménybe, hogy nyugodtan merítkezzünk meg fejben a régi szép emlékek örömében, mert az általuk átszínezett hétköznapok könnyebben telhetnek.