Jegyzet

2024.09.02. 12:30

Szülőtaxi

Koós Kata

Több olyan, ma már nyugdíjas ismerősöm is van, akik hajdanán a szatymazi iskolában végezték el az általános iskolát, amelyet még Klebelsberg építtetett. Sok gyerek minden nap kilométereket gyalogolt, hogy a tanyáról a tanintézménybe jusson. Amikor az időjárás hidegre fordult, minden napnak megvolt a kályhafelelőse. Egy diák egy-másfél órával a többiek előtt érkezett az épületbe és begyújtott a kályhába. Mire diáktársai beértek, már kellemes melegben ülhettek be ásítozva az iskolapadba. Ritkán fordult elő, hogy egy gyereket valamelyik szülője elkísérte volna, a felnőtteknek bőven akadt egyéb dolga a ház körül. Esőben, hóban, fagyban, szélben egyaránt gyalog ballagtak a gyerekek iskolába és haza, autó nem volt. 

Persze sokszor hallottam már, hogy annak idején a biztonság is jobb volt, jóval kevesebb veszély fenyegette a nebulókat, mint manapság, elég csak a forgalomra gondolni. Ezt nem is vitatom. Ahogyan azt sem, hogy akinek ideje és lehetősége engedi, nyugodtabb, ha maga szállítja négy keréken gyermekét az iskolába. Egyetlen kérdés azonban évről évre újra és újra szöget üt a fejemben. Miért akarja sok szülő mindenáron az iskolakapuban kirakni a gyermekét? 

A mostani iskolakezdéskor sem kellett sokat várni, hogy bizonyos utcák „elessenek” reggel fél nyolc és nyolc között. A „kedvencem” az a szülő, aki parkolóhely híján teljes lelki nyugalommal húzza be a kéziféket az úttest közepén, dobja ki az elakadásjelzőt, és kíséri a lurkót a kapuhoz. Tudom, hogy nehéz a táska, fáradt és nyűgös a diák, iparkodni kell a munkahelyre és a gyerek biztonsága az első, de talán az sem ártana az ifjaknak, ha minél előbb elsajátítanák a biztonságos közlekedés szabályait ahelyett, hogy a szülőtaxiból közvetlenül az iskola járólapjára lépjenek. Ráadásul szerintem az önértékelésük és az önállósodásuk tekintetében sem lenne hátrányos, ha megkapnák azt a bizalmat, hogy néhány tíz vagy (tudom, ezzel nagyon messzire vetem a sulykot, de) akár kétszáz métert is képesek megtenni egyedül. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában