JEGYZET – Börtönszínház

Írom az előbb a hírt, ami vagy bekerül az újságba, vagy nem. Nagyjából ez az: Állampuszta, Kalocsa, Kecskemét és Szeged börtöneinek irodalmi színpadai mutatták be műsoraikat szeptember 10-én a Csillagbörtön kultúrtermében. Negyedik alkalommal hirdette meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az országos börtönszínházi találkozót, amire idén a család és a gyermek témakörében lehetett pályázni. Az elődöntőre mindegyik társulat az elítéltek által írt műsorral pályázott. A Szegedi Fegyház és Börtön Drága fiam című előadását mutatta be. Az előadások után a zsűri hosszú tanácskozás után úgy döntött, hogy a IV. Országos Börtönszínházi Találkozó döntőjére a Kalocsai Fegyház és Börtön irodalmi színpada jut tovább.

Nem tudom, hogy jártak-e már a Csillagban. Én voltam egy párszor, de mindenki nyugodjon le, egyelőre csak a meló miatt. Egyelőre. Az egyik alkalommal beengedtek a fegyház kellős közepébe. Azt kell mondnom, hogy olyan nyomasztó érzést még nem éltem át ez alatt a lassan 51 év alatt mint akkor. Nem is igazán lehet leírni, hogy mi van ott bent. Minden szürke, egyhangú, tele rácsokkal, és persze a rabokkal, meg azokkal, akik vigyáznak rájuk.

Ez ott nem élet. Félre ne értsék, nem védem egy percig sem a börtönökben raboskodókat, sőt, meglehetősen sarkos véleményem van a sokszor enyhe büntetésekről.

De ahhoz, hogy embernek érezzék magukat, szükség van a börtönszínházra, és a hasonló kezdeményezésekre. Ugyanis ezeknek az embereknek a nagyobb része, bármit is tett, egyszer kiszabadul majd.

És legalább ennyivel legyen közelebb a civilizációhoz. Mert ha csak a falat nézi évtizedekig, annak biztosan nem lesz jó vége.