Háztájiban kondi

A minap kommentháborúba keveredtem a közösségi oldalon. Az internet főként fotelharcos népe ezúttal is két részre szakadt. A vita tárgya a mezőhegyesi sportkomplexum volt, amit remélem, a vármegyehatár mentén élő sok-sok Csongrád-Csanád vármegyei gyerek, fiatal és kevésbé fiatal is látogat majd a jövőben, mozgás végett, vagy csak úgy, nézőként. A vita eleinte politikai síkon futott, ki áll mögötte, milyen színű a polgármester és ki-mit lopott ki belőle. Azután jött más is, a vidékiek lenézése...

Az egyik hozzászóló szerint minek egy 4610 fős településnek sportcsarnok? Nem volt egyedül a véleményével. Megkérdeztem tőle, miért nem jár egy kisváros lakóinak sportolási lehetőség? A válasz a vidékieket a végletekig lenéző komment volt. Biztos benne, hogy a felnőttek be sem teszik majd oda a lábukat, szó szerint idézem: „Ők a háztájival való foglalatoskodásban kisportolják magukat.” Hmmm… Tetszenek érteni, ha 5000 fő alatti településen élnek, akkor irány a kert, lehet kapálni, aztán nyírják le a füvet, ’oszt tetszettek eleget mozogni! Ha ez nem elég, menjenek be a nagyvárosba és vágják le ott is a füvet, lehetőleg a sportcsarnokok, uszodák, jégpályák környezetében? Szerencsére akadtak szép számmal nagytelepülésen élők, akik védelmükbe vették a kicsiket.

Hasonlókat élt át egyébként Csanádalberti, amikor felépítették a művelődési házat. Minek 400 embernek kultúrház? – jött a kritika. 

Mert hány főnél kellene meghúzni a határt, hogy egy településen lehessen sportcsarnok, művelődési ház, vagy éppenséggel kerékpárút és járda? Ezt már csak csendben kérdezem, mert biztos most is megkapom a magamét, hogy ne 3 emeletes legyen és egyébként is, inkább kórházra kellett volna költeni... Oda is kell forrás, ez nem vitás, méghozzá nem is kevés. De kéretik tisztelettel, ne sajnálja már senki a kisebb településektől, ha jut nekik valami jó.