Filmkritika: Akik menetelve menekülnek

Mondják, hogy nem is a végcél a lényeg, hanem az odáig vezető út. Hiszen az út maga az élet, azt megélni kell, minél bátrabban és teljesebb módon, olykor a saját árnyékunkat is átlépve. A Sylvain Tesson önéletrajzi regényéből készült Járatlan utakon Pierre Girard (az Oscar-díjas Jean Dujardin alakításában) hihetetlen utazását meséli el. A középkorú férfi több mint ezerháromszáz kilométeren keresztül gyalogolta végig Franciaországot, a hatalmas terület egyik végétől a másikig. Mindezt úgy, hogy alig forrtak még össze törött csontjai azt követően, hogy részegen több emeletet zuhant egy erkélyről.

Jóllehet a barátok, illetve az orvosok óva intik attól az őrültségtől, amit Pierre fontolgat, a férfi útnak indul. Utazását menekülésnek nevezi, amivel valójában a sorsnak parancsol. Minden az ellen szól, hogy túl fogja élni az óriási túrát, de Pierre nem hagyja, hogy a sorsa győzedelmeskedjen. Miként Pierre Girard erre az elképesztő utazásra vállalkozott, úgy vállalkozott arra Denis Imbert rendező, hogy ebből a kőkemény túrából izgalmas, érdekes filmet készítsen. A főhősnek végül sikerül elérnie a célját, a rendező azonban legfeljebb félsikert ér el.

A Járatlan utakon mindössze 90 percbe sűríti a nagy utazás történetét, amibe belefér egy-két visszapillantás Pierre múltjára, egy-két utalás a férfi motivációjára, egy-két nehéz helyzet a talajon történő haladás közben, néhány átmeneti útitárs bemutatása, valamint sok csodálatos francia táj. Ha cinikus lennék, azt mondanám, ez a film leginkább arra jó, hogy Franciaország szemkápráztató természeti adottságaival ismertesse meg a nagyérdeműt. Viccet félretéve, sajnos a Járatlan utakon tényleg a látvánnyal bűvölhet el bennünket, mert azok legalább megmutatják magukat nekünk, ellentétben a főhőssel. Pierre személyisége, előélete és motivációi homályosan derengenek csupán, és ugyanilyen nagyvonalúsággal kezeli a rendező annak kifejtését is, hogy a férfi miket élhetett át akár az utazás, akár a balesetét követő testi-lelki tusa idején. Arról ugyan kapunk némi információt, hogy az utazás előtt felszínes kapcsolatban élt egy fiatal nővel, de mélyebb kifejtés híján ez a szál is elsikkad. Persze a kifejtetlenséget meg lehet magyarázni azzal, hogy Pierre menetelése szempontjából mindezek kevéssé lényeges történések, mert kizárólag az utazás a fontos.

Ám sajnos az utazás ábrázolása sem sikerült túl érdekfeszítő módon. Nem mintha túlélőhorrort várna az ember, de azért Pierre fáradt tekinteténél, illetve lassú, nehézkes járásánál azért több kellene abból az emberi szenvedésből, amely alapján igazán megmutatkozna, mekkora erőfeszítést visz véghez ez a férfi. A film rendre informálja a nézőt arról, hogy épp mennyi kilométernél jár Pierre, de közben azt látjuk, hogy a férfi ugyanolyan mértékben liheg, mozog, mint az út elején. Képi izgalmat az jelent, amikor váltakozva látjuk a múltat és a jelent, és amikor ezt a kettőt egy-egy hasonló mozdulat, testhelyzet köti össze. Az ideig-óráig Pierre-rel tartó útitársakról sem tudunk meg sokat, noha van köztük barát és rokon is. A hangsúly persze épp azon van, hogy ők csak ideig-óráig társak. Az egyetlen, aki végigmegy a járatlan utakon: Pierre.    

5/10