Filmkritika: Szimler Bálint legújabb filmje, a Fekete pont

A két hősben közös, hogy mindketten ártatlanok és roppant jóhiszeműek. Meg persze áldozatok is. Egyikük – Juci néni, akit Mészöly Anna csodálatosan érzékeny alakításában ismerhetünk meg – frissdiplomás, pályakezdő pedagógus, tele lelkesedéssel és ambícióval. Másikuk – Palkó – ötödik osztályos tanuló, aki anyukájával Németországból tért haza, vagyis mindeddig más rendszerben nevelkedett. Ebből következik, hogy Juci néni és Palkó egyaránt egy új élethelyzet elé kerül, előbbi ráadásul rögtön a mélyvízbe, ugyanis mindjárt osztályfőnökként is bizonyítania kell(ene). Ez a Fekete pont alaphelyzete, és már itt egy olyan sötét alagútba kerül a néző, aminek a végén nem látni fényt, nyomasztó helyzeteket viszont annál inkább. 

Már a kezdéstől rátelepszik a filmre egyfajta fojtogató-nyomasztó légkör, amit a stílus is megtámogat. Az Emmy-díjas operatőr, Rév Marcell képei a nézőt azonnal berántják az iskola falai közé. Mit berántják, egyenesen odaszorítják a falhoz, mondván, innen nem szabadulsz egyhamar. 

Ha tanárként megpróbálsz újítani, kísérletezgetni, jön a kolléga a szomszéd teremből, hogy zavarod az óráját. Aztán jön a szülő, és leordítja a fejed, amiért olyan verset adsz fel a gyerekének, ami nincs is a tankönyvben. Hiába mondod, hogy pedagógusként úgy ítélted, ez a vers jobban érdekelheti a nebulókat, a szülőt csak a felvételire való felkészülés izgatja. Még a saját számítógépedet sem viheted haza a tanítási órák után, mert a portás bácsi arra utasít, bizonyítsd be, hogy a gép a te tulajdonod. Ha azt mondod, ez nonszensz, a portás széttárja a karját, jelezvén, hogy nem ő hozza a szabályokat, de ha nem tartatja be őket, akkor ő viszi el a balhét. Juci nénit a film elején egy mosolygós, vidám természetű tanárnőnek ismerjük meg, aki szemlátomást alig várja, hogy taníthassa a gyerekeket. Amikor A természet vadvirága című Petőfi-versről beszélget a diákokkal, és közben azt látja, hogyan csillog némelyik gyerek szeme, önigazolást nyer, hogy mégis csak tanítani a legszebb hivatás a világon. Nagyon szép, megható jelenet ez, és ilyenből nem is nagyon akad több a filmben. 

A Fekete pont a teljes reményvesztettség filmje, és mint ilyen, roppant hatásos. Eléri, hogy a néző dühös és szomorú legyen egyszerre, mert szívszorító látni, ahogyan hőseink tehetetlenül vergődnek ebben a rendszerben. És ha már rendszer, itt kell bevésni egy fekete pontot a Fekete pontnak. A film sokszor inkább egy tablóra hasonlít, amelyben abszurd és nyomasztó jelenetek váltják egymást, amik legtöbbször a didaxist sem kerülik. Mintha Szimler Bálint fejében először lett volna meg a téma – a hazai oktatási rendszer kritikája –, és ahhoz írt volna utólag cselekményt. 

A Fekete pont sokszor úgy hat, mintha valamiféle állatorvosi ló lenne: ebben a jelenetben a rendszernek ez a hibája köszön vissza, itt erről a problémáról van szó, amott egy másik gonddal szembesülünk stb. Szimler összeterelte az oktatás vélt vagy valós problémáit egyetlen általános iskolába, és így már könnyű egy igazán kemény gyomrost bevinni az oktatási rendszernek. A két ártatlan főhőst leszámítva szinte mindenki bűnös, de leginkább a tankerület, az igazgató és a besavanyodott, kiégett pedagógusok. Szimler filmje a szabálykövető magatartásról, a meghunyászkodásról, valamint a szolgalelkűségről is lehúzza a keresztvizet, miközben folyamatosan érzékelteti, hogy bizony fejétől bűzlik a hal. 

A rendszer – Szimler filmje szerint – nem engedi, hogy a természet vadvirágokat növesszen, a töviseket mielőbb le kell törni, ezért Juci néninek és Palkónak egyaránt be kell tagozódnia, ha érvényesülni szeretnének.

7/10