Amikor egy pszichopata szemel ki téged

A mű eredeti címét – Woman of the Hour – nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy „A nap hősnője”. Ez egy roppant ötletes cím, pláne ha hozzávesszük, hogy az eredeti, illetve a köznyelvben használatos kifejezés a „woman” helyett a „man” szót használja. Anna Kendrick filmje azonban már ezzel az aprócskának tűnő, ám annál beszédesebb változtatással is jól szemlélteti, hogy itt és most azokról a nőkről állít emléket, akik egy pszichopata sorozatgyilkos ártatlan áldozataivá váltak. Ehhez képest a magyarra fordított cím, a Nő a reflektorfényben inkább csak arra utal, hogy a nő a férfi vágyainak tárgya, a célpont, akire a férfitekintet vetül.

Kendrick rendezői debütálása rögtön a Netflixen landolt, és a hírhedt sorozatgyilkos, Rodney Alcala történetét beszéli el, végig remek tempóérzékkel, sallangmentesen. Alcala a hetvenes években szedte áldozatait, egyes vélemények szerint több mint száz nővel (köztük kislányokkal is) végzett, világhírnévre pedig azután tett szert, miután két gyilkosság közt bement egy nagy sikerű tévéshow-ba, ami ráadásul egy társkereső műsor volt, és meg is nyerte azt. A társat kereső hölgy, akit a filmben maga a rendező, Anna Kendrick alakít, a műsor forgatókönyve szerint három férfi közül választ, a nyertes pedig Rodney Alcala. Megnyerő stílusával, kiemelkedő műveltségével a férfi szinte bármelyiket nőt leveszi a lábáról. Hobbija a fotózás, és a gyanútlan hölgyeket nemcsak lehengerlő stílusával nyűgözi le, hanem azzal az ígérettel is, hogy az ő művészi fotóinak a segítségével a szép lányok előtt bizony sok-sok ajtó megnyílhat. 

Kendrick filmjében párhuzamos szerkesztésű cselekménnyel találkozunk, hiszen hol Alcala szörnyű ténykedéseit követhetjük nyomon, hol pedig a főhősnő, Cheryl Bradshaw mindennapjaiba nyerünk bepillantást. A két életút a már említett tévéshow-ban keresztezi egymást, a mű tetőpontján, elhozva a Nő a reflektorfényben legjobb, legfeszültebb jeleneteit. A Cherylt alakító Kendrick és az Alcala bőrébe bújó Daniel Zovatto jutalomjátékát hozzák kettejük közös jelenetei, és arra külön érdemes figyelni, ahogy a két színész az arcjátékával olykor sokkal többet mond, mint kimondott szavaikkal. 

Cheryl Bradshaw alakjával Kendrick azt a nőtípust formálja meg, aki tehetségével igyekszik érvényesülni a hetvenes évek Hollywoodjában, de a maszkulin felfogás és hatalom egyre csak a szép, vonzó nőt akarja látni benne, bármiféle egyéb érték nélkül. Tehetségével a nő süket fülekre talál, és csak úgy tud egyről a kettőre jutni, ha bevállal egy népbutító társkereső tévéshow-t, ahol annyi dolga van, hogy a férfiak által előre megírt forgatókönyvet felmondja, közben pedig végig szépen mosolyogjon. Ezzel a szállal Kendrick eléri, hogy filmje jól beleilleszthető legyen a mai trendekbe, amiket a metoo-mozgalmak évek óta erőteljesen befolyásolnak. 

Van egy férfiuralta társadalom, amiben a női szépség mindenható, a női tehetség pedig hiábavaló, sőt megvetendő. És emellett van egy férfi, aki viszont úgy uralja a nőket, hogy először a bizalmukba férkőzik, utána pedig megöli őket. Nagy kár, hogy Kendrick csupán felvillant, de nem bont ki részletesen egy bizonyos harmadik szálat. Ebben egy másik nő játssza a főszerepet, aki a tévéshow-ban felismeri Rodney Alcalában a gyilkost, ám bejelentéseivel még csak nem is foglalkozik a rendőrség. Ez a mulasztás, a nők semmibevevése legalább annyira bicskanyitogató, mint az a cicababa szerep, amibe Cherylt kényszeríti a társadalom. Hogy ez a szál kifejtetlen maradt a filmben, hiba, ám az, ami végül ki lett fejtve, az igen emlékezetes. Anna Kendrick rendezése minden ízében profi munka, és reméljük, hogy egyszersmind egy fényes direktori karrier kezdete is. 

Értékelés: 7/10