A legjobbak között végzett a radnótis diáklány

Huszonhat versenyző kapott emlékplakettet az idei Édes anyanyelvünk verseny döntőjében. Köztük volt egy radnótis diáklány is.

Timár Kriszta

Idén immár 52. alkalommal rendezték meg az Édes anyanyelvünk versenyt. A kárpát-medencei döntőt a múlt héten tartották Sátoraljaújhelyen. A zsűri – sorrend megállapítása nélkül – a legjobban teljesítő 27 diákot jutalmazta Sátoraljaújhely város emlékplakettjével, és 26 versenyző kapta meg az Anyanyelvápolók Szövetsége különdíját. 

Édes anyanyelvünk, döntő, emlékplakett
A Radnóti-gimnázium diákja a legjobbaknak járó emlékplakettel tért vissza az Édes anyanyelvünk  kárpát-medencei döntőjéről. Fotó: Timár Kriszta

Oltványi Anna, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 11. évfolyamos, humán tagozatos diákja is azok között volt, akik megszerezték a döntőben az emlékplakettet. A háromnapos versenyre egyébként jó szívvel gondol vissza, mert mint mondta, a feladatok mellett jó programokat is szerveztek számukra. 

Voltunk színházban és libegővel elmentünk a Nemzeti Összetartozás Hídjához is

 – sorolta.

A döntőbe egyébként egy iskolai és egy vármegyei forduló után jutottak be a legjobbak. Az első napon egy írásbeli tesztet kellett kitölteni. Anna szerint ez volt a verseny nehezebb része, főleg azért, mert neki előre meg kellett tanulnia a 12. évfolyamos tananyagot is. Felkészítőtanárával, Fabulya Andreával tanévkezdés óta volt legalább heti egy különórája. 

A teljes leíró nyelvtant tudni kell erre a versenyre, a stilisztikát, a hangsúlyjelölést, de van szókincsre vonatkozó feladat is, és a szólások-közmondások terén is jártasnak kell lenniük a versenyzőknek

 – mondta a tanárnő.

Édes anyanyelvünk, döntő, emlékplakett
 

A második napon a zsűri által megadott témában kell egy 3 perces beszédet tartani, melynek műfaját a versenyzők választhatják meg. 

Én a vallomást választottam, mert ezt tudom a legőszintébben előadni, ebben a műfajban nem kell más szerepet játszani 

– magyarázta Anna. Arról kellett egyébként a döntőben beszélnie, hogy miben lehet boldogságot találni.

A radnótis diáklány úgy látja, karrierjében is nagy segítséget jelent majd ez a verseny. 

Jogásznak készülök. Az, hogy itt nagy közönség előtt kellett beszélnem, önbizalmat adott, és abban is jártasságot szereztem, hogyan kell meghatározott percben összefoglalni a mondandómat

 – magyarázta. 

Két másik szegedi diák is plakettel zárta a döntőt

Emlékplakettet további két szegedi diák is kapott a versenyen. Felföldi Dorka Lelle, a Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum diákja, illetve Kerekes Kinga, a SZTE Kossuth Zsuzsa Technikum és Szakképző Iskola tanulója is a legjobbak között végzett. Kinga a Kazinczy Ferenc Társaság különdíját is megkapta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában