Gazdatalálkozó

1 órája

Terményáldás a tanyavilágban – galériával, videóval

A Makót körülölelő tanyavilág templomában, Bogárzón találkoztak szombaton a környéken élő családok, hogy köszönetet mondjanak, hálát adjanak az idei termésért. Az ilyenkor szokásos őszi terményáldás és gazdatalálkozó régi hagyomány ezen a vidéken.

Szabó Imre

Hálát adtak az idei termésért.

– A mezőgazdaságot idén is sok csapás érte: új kártevők jelentkeztek, folyamatos volt az aszály, ennek ellenére a földből élők kitartanak, elhivatottan végzik munkájukat. Ilyenkor különösen fontos az összetartás – mondta a Délmagyarországnak Sipos József növényorvos szombaton Makó-Bogárzón, ahol hagyományos terményáldás és gazdatalálkozó helyszíne volt a tanyavilág egyik központjának számító, Páduai Szent Antal tiszteletére több mint száz esztendeje felszentelt templom. Az agrárszakember egyébként gyermekkora jelentős részét itt töltötte – szinte hazajött.

terményáldás, gazdatalálkozó, növényorvos
Terményáldás a makó-bogárzói templomban. Fotó: Szabó Imre

Terményáldás nehéz időkben

A terményáldás az egyház hivatalos ünnepeinek egyike, a hívők ilyenkor a terményeket jelképesen az oltár elé helyezik, a pap pedig a liturgia keretében megáldja azokat. A szertartást idén Pálfai Zoltán római katolikus plébános és Biró István görögkatolikus parókus tartotta a zsúfolásig megtelt templomban. A szertartást követően a Bogárzón felnőtt Németh János Antal szórakoztatta kolompjátékkal a megjelenteket, Sipos gazda mondott köszöntőt a termelők nevében, kísérő programként volt állatsimogató és kézműves vásár, de agrárpályázatokkal kapcsolatos szakmai fórum is. 

Esőben reménykednek

A Csanád és Térsége Gazdakör elnöke, egyben a körzet önkormányzati képviselője, Vass Gábor ugyancsak úgy vélte, nehéz volt az év.

– A nyári két hét 40 fok tönkretette az őszi növényeket, a napraforgó is jobb termést ígért, mint amilyen lett. A kukoricáról meg ne is beszéljünk – mondta. Hozzátette: felkészültek a jövő évre, a gabona 80-90 százalékát már elvetették. 2025-től több csapadékot remélnek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában