Eredmények

2 órája

Döntetlen a tiszaszigeti rangadón, véget ért az Algyő negatív sorozata

Jó iramú, küzdelmes meccset és döntetlent hozott a forduló rangadója. Ez történt a vármegyei I. osztály szombati játéknapján.

Vajgely Pál

Hazai sikerrel kezdődött a vármegyei I. osztály 11. fordulója, miután pénteken este a listavezető Szeged-Csanád GA II. legyőzte a Kiskundorozsmát. Szombatra így az volt a kérdés, hány pont lesz az előnye a szegedi csapatnak a második előtt, a mögötte álló két csapat ugyanis egymás ellen játszott Tiszaszigeten.

vármegyei I. osztály
Döntetlent hozott a vármegyei I. osztály 11. fordulójának rangadója.
Fotó: Gémes Sándor

Az első félidőben a hazaiak irányították a meccset, és a félidő közepén egy jobb oldali beadást követően meg is szerezték a vezetést, Gyuga csak úgy tudott beleérni a labdába, hogy a gólvonal mögé pattant a labda. A második félidő elején ziccerbe került a Tiszasziget, de ez kimaradt, majd szinte a következő támadásból egyenlített a Sándorfalva, miután Széll Kristóf lőtte ki szépen a hosszú alsót. Sőt, nem sokkal később egy kapu elé visszakerülő labdát Oláh Levente lőtt közelről a kapuba, így már a vendégeknél volt az előny. A Tiszasziget a végére nagy erőket mozgósított az ikszért, ez pedig sikerült is, miután egy bal oldali beadás után Dancsok lőtt a léc alá, ezzel döntetlennel ért véget a rangadó - a Szeged-Csanád GA II. pedig így hét ponttal vezet a második és a harmadik előtt.

Otthon tartotta a pontokat a Makó és a Szentesi Kinizsi is, előbbi a Mórahalmot, utóbbi a Hódmezővásárhelyi FC II.-t győzte le, bár a vásárhelyieknek több ziccerük is adódott az első félidőben. Véget ért az Algyő vereség szériája, Fülöp Tibor csapata végig dominált a Balástya otthonában, míg a Deszk új trénere, Papp Endre győzelemmel kezdett, miután az alsóházi rangadón legyőzték a Bordányt.

Vármegyei I. osztály, 11. forduló

Makó–Kéménygyártó-Mórahalom VSE 1–0 (0-0)
Gólszerző: Bohák D. (74.).

Balástya–M-Perfect Home-Algyő 1–3 (1-2)
Gólszerzők: Szűcs T. (46.), ill. Patai (6.), Pócs (29.), Róka (61.).

Tiszasziget–Sándorfalva 2–2 (1-0)
Gólszerzők: Gyuga (22., öngól), Dancsok (88.), ill. Széll (49.), Oláh (64.).

Szentesi Kinizsi–Hódmezővásárhelyi FC II. 3–0 (1-0)
Gólszerzők: Horváth K. (33., 54.), Bartucz P. (63.).

Deszk–DB Futball Bordány 4–2 (2-0)
Gólszerzők: Adamov (24., 47.), Teschner (28.), Martinkovics (60.), ill. Kis L. (56., 11-esből), Fodor (83.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában