Filmkritika: A leghuszárabbik huszár

Azt, hogy a készítők nem mertek nagyot álmodni, az is tanúsítja, hogy Szikora János filmje mindössze száz perces. Ez a játékidő meglehetősen sovány, pláne egy történelmi kalandfilmhez képest. Merthogy a Hadik az: egy igaz történeten alapuló történelmi kalandfilm, kosztümös kardforgatás, ami visszarepíti a nézőt a 18. század puskaporos Európájába. Persze a film forgatókönyve sokat merít az anekdoták világából is, a korszakkal foglalkozó történészek biztosan rá tudnának mutatni, mi az, ami valóban megtörténhetett, és mi az, ami csak színezék. Azzal azonban mindenki egyetérthet, hogy Hadik András egyike a nemzet büszkeségeinek, akinek élettörténete már régóta nagyvászonért kiáltott. És már meg is van a magyarázat, miért rövidebb a Hadik a kelleténél. A film nem mutatja be Hadik élettörténetét, csak egy bizonyos eseményről tudósít, ami kétségkívül a huszár egyik legnagyobb hőstette volt. Miközben hülyét csinált Nagy Frigyes porosz uralkodóból, bevette Berlint, és mindemellett erkölcsi győzelmet is aratott, hiszen pénzen és női kesztyűkön kívül nem vitt el mást Berlinből, tehát magát a várost megkímélte a vérontástól. Nemcsak katonai, de egyúttal emberi nagyságáról is tanúbizonyságot tett.

Amit megmutat a film, abban többnyire rendkívül profi. Minden egyes csatajeleneten látszik a műgond, az odafigyelés, sőt ezt nemcsak a harci jelenetekről lehet elmondani, hanem a film képi megalkotottságáról is. A Hadik hemzseg a nagyszerű beállításoktól, amiknek zöme nemcsak remek, hanem izgalmas is. A felvételek Győri Márk operatőr munkáját dicsérik, aki legutóbb a Hétköznapi kudarcok című filmben csillogtatta tehetségét, most azonban még változatosabb, még cizelláltabb beállításokkal rukkolt elő. Hol felülről látjuk a vágtató huszárokat, hol oldalról követhetjük a lovak sebes mozgását, máskor pedig a csata közepébe csöppenünk, ahol persze a vágás is kiemelt szerephez jut. A Hadik akciójelenetei nemhogy nem röhejesek, de a legtöbbször olyan élményt nyújtanak, mintha mi magunk is a küzdelem részesei lennénk.

Ahol viszont a készítőkkel – stílszerűen fogalmazva – elszaladt a ló, az Hadik András idillikus családi életének ábrázolása. Persze a csatazaj, illetve a vértől iszamós környezet bemutatása után (és előtt) jólesik a fülnek a csönd, és annak is örülhet a néző, hogy megismerheti Hadik Andrást mint embert, de nem így, nem ilyen formában. Mondjuk ki, a Hadik magánéletét „felmondó” jelenetek didaktikusak és giccsesek. Mintha az alkotók csak túl akartak volna lenni azon a kötelező körön, hogy bemutassák a nagy huszár háttérországát; ezekben a jelenetekben nyoma sincs kreativitásnak. A Hadikot alakító Trill Zsolt is a csatajelenetekben van igazán elemében, illetve olyankor, amikor valódi stratégaként lép elő, a sereg vezetőjeként, irányítóként. A színész karizmája eleve adott, vagyis Trill tökéletes választás volt a címszerepre. Reviczky Gábornak, Szabó Győzőnek, Tordy Gézának és főleg Mucsi Zoltánnak sajnos nem sok játékidő jutott, de ugyanez elmondható Gáspár Sándorról és Kovács Lajosról is. A női frontot a Mária Teréziát alakító Horváth Lili és az Erzsébet királyné bőrébe bújó Bordán Lili erősítik, de ők is inkább csak Trill Zsoltnak asszisztálnak. Szórakoztató kalandfilm lett a Hadik, egy szimpla jó film, amelyben benne rejlett akár egy nagy film ígérete is. 

7/10