Filmkritika - Rendetlen rendezettség

Több jelenet is volt a filmben, ami alatt azt tervezgettem, hogy mindjárt felállok, és kimegyek a moziteremből. Aztán csak benn maradtam végig, de amint eszembe villant, hogy nekem erről a filmről majd kritikát kell írnom, hát gyülekezni kezdtek azok a bizonyos sötét fellegek a szemem előtt. Kezdjük ott, hogy a kritikaírásnak egyik fontos eleme a szóban forgó film történetének felvázolása. A bajaim már itt elkezdődnek. Miről szól a 129? Bárcsak elintézhetném most annyival, hogy a kérdés költői, de sajnos meg kell próbálkoznom a cselekmény rövid ismertetésével. Az biztos, hogy több idősíkban játszódik a film, és az is biztos, hogy a jövőbeli Budapesten – 2063-ban – egy Medrocorp nevű brit óriáscég uralja a világot. A jövőben a robotok köztünk, emberek között élnek, sőt kontroll alatt is tartanak bennünket. Az új technológiai fejlesztéseket embereken teszteli a cég, de erről a szálról inkább nem mondok többet, mert lehet, hogy badarság lenne, amit írnék, de arra is van némi esély, hogy valamennyire jól értelmeztem a látottakat, és akkor lelőném a film – általam vélt – csattanóját.
 

Bármennyire röhejesek a film bizonyos jelenetei, a 129-et egyszerűen látni kell. A teljes játékidő mindössze 85 perc, és a legjobb az egészben az, hogy egyetlen jelenet sem hagyja hidegen a nézőket. Unatkozni biztosan nem fogunk, a 129-ben nincs üresjárat. Hol a szánalmasan gagyi grafikán ámulunk, hol pedig rácsodálkozunk Noel filmjének zavarba ejtő ambiciózusságán. Ezt meg mégis hogy gondolták? Ez volt a leggyakoribb kérdés, ami felmerült bennem a szűk másfél óra alatt, de egy idő után azon kaptam magam, hogy a filmnek valahogyan mégis sikerült megszólítania a bennem szunnyadó gyermeki kíváncsiságot. Nem mondom, hogy bűnös élvezet a 129, mert semmi bűnös nincs benne, ugyanakkor mégis csak áthatja Noel filmjét egyfajta gyermeki báj, szeretetre méltó művészi lelkesedés, aminek a hatása alól nem igazán tudtam és egy idő elteltével nem is akartam volna kivonni magamat. Fentebb már említettem egy bizonyos cselekményszálat, amiből kikövetkeztethető, hogy nem csak egy szálon fut a cselekmény. Sajnos a szálak nem egyenlő színvonalúak, így tehát volt, ami kevésbé érdekelt, volt, ami meg jobban. A nem lineáris történetvezetésből adódó különböző cselekményszálak egy bizonyos ponton túl összeérnek, de azt azért ne várjuk, hogy minden kérdésre megkapjuk a választ. Hogy is kaphatnánk meg, ha még a kérdéseket sem tudjuk megfogalmazni? Az mindenesetre látszik, hogy Peter Noelt nagyon érdekli a mai fogyasztói társadalom, illetve az, hogy ez az elszemélytelenedett „kockaság” hová vezet a jövőben. A rendezőt az egyén szabadságáért folytatott sziszifuszi küzdelem is nyomasztja, és akkor itt kell megemlítenem, hogy a 129-ben hallható narráció meglehetősen didaktikus és közhelyes. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a Noel az egész filmet csak azért készítette volna el, hogy az valamiféle vizuális illusztrációként szolgáljon az őt foglalkoztató kérdések számára. Ha így nézzük, a 129 nem is annyira műfajfilm, mint inkább művészfilm. Nagy nevek adták a nevüket a produkcióhoz, többek között Molnár Piroska, Pikali Gerda, Szabó Sipos Barnabás, Csuja Imre vagy Kálloy Molnár Péter. Szívesen megkérdezném őket arról, hogy ez mégis mi volt. Ugyan meséljenek már egy kicsit a 129-ről! Nekem ennyit sikerült mesélnem róla. Remélem, nem vettem el senki kedvét a megtekintéstől!

5/10