Filmkritika: A megfigyelők megfigyelése

M. Night Shyamalan munkásságát (Hatodik érzék, Jelek, Széttörve) aligha kell bemutatni a filmrajongó közönségnek. Az indiai származású sztárrendező filmjei fordulatokban bővelkedő alkotások, amiket lehet szeretni vagy nem szeretni, de az biztos, hogy a már-már menetrendszerűen érkező filmvégi nagy csavar senkit sem szokott hidegen hagyni. A rajongók nagy örömére idén Shyamalan lánya, Ishana is bemutatkozott rendezőként, első alkotásának alapjául pedig A. M. Shine nagy sikerű regényét, A figyelőket választotta. Végignézve az alkotást, azt mondhatjuk, hogy bizony az alma nem esett messze a fájától. Ishana Shyamalan az édesapja által kikövezett utat követi, mind hangvételében, mind a történetvezetés szempontjából.

A figyelők főhőse, Mina egy munkahelyi megbízást intézve szel át, illetve szelne át egy jobbára feltérképezetlen írországi erdőrengeteget, ám pechjére épp a fák sűrűjének a kellős közepén robban le az autója. Térerő természetesen nincs, a madarak egyre vészjóslóbban viselkednek, az éjszaka sötétje pedig feltartóztathatatlanul közeleg. Mina ráeszmél, hogy nagy bajba került, ám ezután nem várt segítséget kap három idegen embertől. Madeline, Ciara és Daniel rögtön befogadják az eltévedt Minát, és innentől kezdve a sztori mind különösebb fordulatokat vesz.

A figyelők legnagyobb erénye, hogy végig fenntartja az érdeklődésünket (khm… vagy a figyelmünket, bocsánat). A sztori építkezésére a nagyon precíz és fokozatos információadagolás jellemző. Egyszerűen kíváncsiak vagyunk, mi az erdő valódi titka, illetve kik is azok a bizonyos figyelők, akiktől hőseink olyannyira rettegnek. Több film vagy sorozat is eszembe jutott A figyelők nézése közben. Az Idő és A falu M. Night Shyamalantól, a tavalyelőtti A menü című film, a Hang nélkül, de mindenekelőtt a Maxon és a Netflixen egyaránt elérhető horrorszéria, a Kiút. A jelentős reminiszcencia ellenére A figyelők meglehetősen egyedi alkotás, ahol jól megfér egymás mellett az önismereti dráma, a nyers szörnyhorror, valamint az ír folklór fantasztikuma. Mindezen túlmenően akkor sem járunk messze az igazságtól, ha a filmben netalán társadalomkritikai élt is felfedezünk (csak épp nem olyan cinikus módon, mint mondjuk A menüben).

Az információadagolás fokozatossága révén a figyelmünk nem lankad, ugyanakkor a cselekmény lyukacsossága szinte végig megmarad. Sajnos akadnak olyan jelenetek, amikben a szereplők érthetetlenül viselkednek, és emiatt némileg kizökkenünk a látottak hatása alól. Ugyanez igaz a film zenéjére is, amit lehet, hogy önmagában hallgatni jó szórakozás, de nem illik egy sötét tónusú thrillerhez. A színészi játék átlagos szintet hoz, mindenki teszi a dolgát, a legnagyobb név az egykori gyereksztárból igazi nővé érő Dakota Fanning (Világok harca, Alkonyat). Biztos vagyok benne, hogy Ishana Shyamalan rendezői bemutatkozása éppoly megosztó lesz, mint a papa filmjei, mert bár valamelyest megsejthető a befejezés, a teljes összképet, vagyis azt, amivé végül összeáll A figyelők, ugyanúgy lehet utálni, mint amennyire szeretni. Részemről megajánlott hét pont, további sok sikert kívánva a rendezőnőnek. 

7/10