Filmkritika: Csokoholisták és ízpompás cukorfelhők

Egészen durva belegondolni, hogy azok, akik idén érettségiztek, akkortájt születtek, amikor a legutóbbi Charlie és a csokigyár című film készült. Johnny Depp még 2005-ben öltötte magára Willy Wonka színpompás hacukáját, ám míg az a film konkrétan Roald Dahl meseregénye alapján készült, addig Paul King filmje, a Wonka nem adaptáció, hanem előzménytörténet. Azt meséli el, honnan indult a csokigyáros Wonka pályafutása, illetve azt, hogy hősünknek milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie, hogy megnyithassa híres-neves csokoládégyárát. Mindezt a Paddington-filmek rendezője, Paul King musicalformában álmodta vászonra, a címszerepre pedig a Dűnéből is ismert, Oscar-jelölt Timothée Chalamet-t szerződtette. Gene Wilder és a már említett Johnny Depp után tehát az alig 27 esztendős Chalamet bizonyíthatott, de rajta kívül is akadnak sztárok a Wonkában, például Olivia Colman, Hugh Grant vagy Sally Hawkins. Sőt, apró epizódszerepben még Mr. Beant, vagyis Rowan Atkinsont is láthatjuk a filmben.

Említettem már, hogy a Wonka műfaja musical. Személy szerint nem igazán rajongok ezért a műfajért, viszont ha van mégis olyan időszak, amikor jobban elviselem, az pont a karácsony. Nyilván a filmesek is tisztában vannak azzal, hogy a nézőt leginkább ilyentájt érdemes giccsel és egyéb szentimentális tartalmakkal bombázni, a cukormázas hangulatnak ilyenkor lehet létjogosultsága. De ez egyébként is jól áll a Wonka világának, amit látva az ember végre kiélheti rejtett, giccsre fogékony énjét. 

Cselekményét tekintve a Wonka egy klasszikus mese, hiszen egy olyan fiú történetét taglalja, aki messziről jött, szegénysorból, de tehetségének és elszántságának hála végül meg tudja valósítani álmait. Mint sok más klasszikus mesehős, Wonka is azt tanítja nekünk, hogy soha sem szabad feladni, még akkor sem, amikor a világ – irigységből és rosszindulatból – egyre nehezebb és nehezebb akadályokat gördít eléd. Ilyenkor fontos, hogy legyenek barátaid, akikkel segítitek egymást, és akiket a végén meg tudsz kínálni csokoládéval. 

A Wonkát szerencsére nemcsak a címszereplő karaktere teszi érdekessé, hanem Willy barátai és ellenlábasai egyaránt. Bizonyos szereplőkre talán még az 1990-ben elhunyt norvég író, Roald Dahl is csettintene, aki kifejezetten kedvelte a groteszk figurákat. Természetesen a Wonkát játszó Chalamet viszi a prímet, aki remekül, szerepét egyáltalán nem túljátszva (igen, rád nézek, Johnny Depp!) hozza a különc Willy Wonkát. Jóllehet nem konkrétan Dahl-adaptáció a Wonka, a filmről is elmondható az, ami a legtöbb Roald Dahl-regényre igaz: a poénok egy jó része inkább a tíz év feletti korosztálynak szól, ugyanakkor akadnak kifejezetten gyermeteg részek is, amiket látva talán még a 6-os karika is túlzásnak tűnik.

Előzetesen nem tartoztam azok közé, akik tapsoltak az ötletre, hogy Hollywoodban elkészítik a Charlie és a csokigyár előzménytörténetét. Újabb példája ez a hollywoodi ötlettelenségnek, gondoltam magamban. Aztán most látva a kész művet, meg kell követnem az alkotókat. A Wonka csodásan fest a nagyvásznon, és a sztori bármennyire is kiszámítható, élvezet nézni hősünk és társai kalandjait. Paul King tehát újra megcsinálta: a Paddington-filmek után a Wonka is remek szórakozást nyújthat kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

8/10