Filmkritika: Elengedni azt, aki el akar menni

Félix Sándor egy köztiszteletben álló úgynevezett magasmentő specialista tűzoltó, akinek az a feladata, hogy a nehezen megközelíthető helyekre (például hidak, épületek tetejére) felmerészkedő öngyilkosjelölteket megmentse a haláltól. A férfi egyedül neveli húsz év körüli fiát, azaz csak nevelte, mert fia elfordult tőle, már nem is lakik vele. Apját hibáztatja édesanyja haláláért. Röviden összefoglalva: van egy sztárstátuszban tündöklő tűzoltó, akinek – megannyi szakmai siker dacára – romokban a magánélete. De vajon meddig lehet elkülöníteni a munkát a magánélettől?

Ha megnézzük a film rendezőjének, Fésős Andrásnak a filmográfiáját, azt láthatjuk, hogy a direktor úr mindezidáig szinte kizárólag rövidfilmekkel és/vagy dokumentumfilmekkel építette karrierjét. Mindössze egy nagyjátékfilmet készített a Magasmentés előtt, azt is még az ezredforduló környékén (Balra a nap nyugszik). Ezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert valamelyest a Magasmentésen is érezhető, hogy Fésős sokszor rövid jelenetekben gondolkodik, epizódokban, amik önmagukban nem rosszak, de a nagy egészhez igazán nem adnak hozzá. Két színészlegenda, Cserhalmi György és Kovács Lajos egy-egy jelenete pont ilyen, tehát örülünk, hogy szerepelnek a filmben, ugyanakkor azt is kérdezhetjük: de minek? 

A film vonzerejét az adja, hogy egy olyan izgalmas szakmába nyerünk bepillantást, ami igencsak alulreprezentált a filmekben. Rendőröket, nyomozókat, ügyvédeket vagy orvosokat oly gyakran látni a vásznon, most jó volt kicsit megismerkedni a kevéssé ismert magasmentő tűzoltók mindennapjaival. Ami szintén jó ötlet, az a kezdeti koncepció. A magasmentő főhőssel párhuzamosan megjelenik egy cselekményszál, ami egy csöppet a krimi műfajához közelíti a filmet, sőt, bizonyos jelenetek médiakritikának is beillenek. Ha nem rontaná el Makranczi Zalán ripacskodása, akkor az a jelenet lenne a film egyik csúcspontja, amikor a főhősnek egy showműsorban kell szerepelnie. És ha már színészi játék! Ezen a fronton a film meglehetősen felemás képet mutat. Félix Sándort egy román színész, Bogdan Dumitrache alakítja, akit a hazai közönség már korábban is láthatott magyar mozifilmben (Spirál). Neki nem az alakítása zavaró, hanem az utószinkron, ami idegenül hangzik a magyar anyanyelvükön megszólaló többi színész társaságában. Schneider Zoltán már nem tudom hanyadszorra hozza ugyanazt a flegma főnök karaktert, mint amilyenben őt látni szoktuk; ezt a szerepet Schneider a kisujjából kirázza.

Keszég Zoltán egy fontos szerepben tisztesen helytáll, tehát ő még a néhol modorosságra kényszerítő szövegkönyvvel is el tud bánni. Pár sorral fentebb úgy fogalmaztam, hogy „a kezdeti koncepció”. Sajnos a krimiszerű dramaturgia hamar erejét veszti, a film átcsap egy apa-fiú kapcsolati drámába. Idővel a médiakritikának is befellegzik. Menti a helyzetet, hogy hősünk összetett jellem, akiről lassanként kiderül, hogy életfeladata nem más, mint szembenézni végre saját problémáival. A Magasmentés roppant személyes mozi, lírai-szerzői hanggal, és már csak ezért is mellbevágó, mennyire hollywoodias a mű befejezése. Az utolsó snittről már csak a naplemente hiányzott.

5/10