Az anatómiát mutathatta be egy diáklányon a szeméremsértéssel vádolt tanár

Fogdoshatta az egyik tanár diákját a Gábor Dénes Iskolában – erre utal a nyomozás. Úgy tudjuk, anatómiai szemléltetéshez hívott ki egy lányt, ebből lett rendőrségi ügy.

Delmagyar.hu

Mint arról tegnap beszámoltunk, szeméremsértés gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium egyik pedagógusa ellen. A helyi televízió közölte elsőként, hogy egy tanárt azonnali hatállyal menesztettek az oktatási intézményből, egy másik pedagógustól pedig közös megegyezéssel váltak meg, miután az iskola tanulói jelezték, hogy zaklatják őket. Az ügyben ennél több információ nem került nyilvánosságra, a fenntartó Szegedi Szakképzési Centrum sem nyilatkozott még, pedig keddre ígértek sajtóközleményt az ügyben. 

szeméremsértés, Gábor Dénes, fogdosás
Szeméremsértés gyanúja a szegedi középiskolában. Fotó: Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium

Ügyvédet kérdeztünk a szeméremsértésről

– Szeméremsértést két módon lehet elkövetni. Az egyik a mutogatás, vagyis amikor valaki saját testét, nemi szervét mutogatja másoknak, a másik az olyan jellegű fogdosás, ami nem éri el azt a szintet, hogy az szexuális cselekménynek minősüljön – mondta el lapunknak Ragány Zoltán ügyvéd. Ő egyébként nem ismeri az ügyet, általánosságban kértük, hogy beszéljen arról, ilyen esetekben milyen cselekmény merülhet fel. Hangsúlyozta, bár a mai világban már valóban vizsgálni kell hasonló eseteknél, hogy nem csak túlgondolásról van-e szó, ez esetben a gyanú kizárja, hogy például egy félreérthető mondat miatt hurcolnának meg egy pedagógust, hiszen a szeméremsértéshez tettlegesség is kell.

Nyomozás zajlik az ügyben

Úgy tudjuk egyébként, hogy az ügyben egyik érintett testnevelő anatómiai szemléltetéshez hívott ki egy lányt egy tanórán, ebből lett aztán rendőrségi ügy, illetve közös megegyezéssel szerződésbontás. Hogy pontosan mi történt, annak bizonyítása a nyomozás feladata lesz.

Információink szerint a másik elbocsátott pedagógus is testnevelő tanár. Vele kapcsoltban állítólag a számítógépén talált bizonyítékok alapján született meg a döntés az azonnali elbocsátásáról, miután kiderült, félreérthető üzeneteket küldözgetett diákoknak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában