Felmentették a Koncz Judit meggyilkolásával vádolt férfit

A Szegedi Törvényszék első fokon felmentette kedden azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy 2006-ban meggyilkolta korábbi élettársát, Koncz Juditot – tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t. Az előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolt férfi azonban nem lélegezhet fel, az ítélet nem jogerős, ugyanis az ügyészség fellebbezett.

Delmagyar.hu

A közlemény szerint a Szegedi Törvényszék hosszas bizonyítási eljárás eredményeként, a fellelhető bizonyítékok beszerzését követően mentette föl a férfit, az ellene előre kitervelten, aljas indokból és célból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól. A Koncz Judit-ügy ezzel újabb állomásához érkezett.

Koncz Judit, gyilkosság, vádlott
A Koncz Judit megölésével vádolt férfi folyamatosan tagadott, most első fokon felmentették. Archív fotó: Karnok Csaba 

2006 júliusában tűnt el Koncz Judit

A nem jogerős ítélet szerint a vádlott és Koncz Judit 2003-ban ismerkedett meg, miután a sértett a vádlott által üzemeltetett szentesi szórakozóhelyen kezdett dolgozni. Rövid idő alatt élettársi kapcsolatba léptek, majd a következő évben közös gyermekük született. A férfit ezt követően Németországban 16 hónap szabadságvesztésre ítélték, büntetésének letöltését 2005 januárjában kezdte meg, amíg a börtönben volt, a sörözőt a sértett irányítására bízta, aki veszteségesen üzemeltette a szórakozóhelyet. A nő 2006 májusában elhagyta a vádlottat, és új életet kezdett egy másik férfival. Mindezek miatt a sértett félt a vádlott reakciójától.

A vádlott szabadulását követően május 19-én hazaköltözött, és ekkor szembesült azzal, hogy a sértett közös gyermekükkel egy másik férfihez költözött, illetve a sörözőt bezárta, emiatt haragudott a nőre.

2006. július 21. 21 óra és másnap 9 óra közötti időben "az eljárásban ismeretlenül maradt férfi és nő kulccsal bement a sértett, annak kislánya és élettársa által közösen lakott szentesi ingatlanba, ott megmérgezte a házőrző kutyát, és erőszak, vagy fenyegetés alkalmazásával gépjárművel elvitte Koncz Juditot, felügyelet nélkül hátra hagyva a kétéves gyermeket" – áll a közleményben.

A huszonhat esztendős sértett ismeretlen körülmények között a Tiszába került. Koncz Judit holttestét 2007. július 3-án Baks közelében a folyóban találták meg, de azonosítani csak 2020-ban tudták. Egyébként a nő eltűnése után 9 évvel is nyomoztak, 2014-ben vette át az ORFK speciális nyomozócsoportja az ügyét. 2015 nyarán Koncz Judit volt élettársának évekkel ezelőtt bezárt szentesi kocsmájánál is kutattak. A Budai Központi Kerületi Bíróság végül 2020. július 26-án rendelte el a vádlott letartóztatását.

Fikciónak nevezte a vádiratot a férfi

A Szegedi Törvényszéken megtartott előkészítő ülésen 2021-ben 11 év fegyházbüntetést kért az ügyészség a férfira, aki fikciónak nevezte a vádiratot, és mindent tagadott. Vallomást azonban tett, amelyben egyenesen azt állította, hogy a fiatal nő nem bűncselekmény áldozata lett.

Egy későbbi tárgyalási napon pedig indítványokkal bombázta a bíróságot és ártatlannak vallotta magát, sőt azt is mondta a Koncz Judit meggyilkolásával vádolt férfi, hogy a fiatal nő öngyilkos lett. 

Koncz Judit, gyilkosság, vádlott
A Koncz Judit megölésével vádolt férfi ügyében az ítélet nem jogerős. Fotó: DM

Kevés volt a bizonyíték a bíróság szerint

A bíróság szerint a rendelkezésre álló közvetett bizonyítékok nem alkotnak olyan zárt logikai láncot, mely alapján minden kétséget kizáróan megállapítható lenne, hogy a sértett halálát idegenkezűség okozta. Nem bizonyított minden kétséget kizáróan az sem, hogy a férfi megölte volna élettárását, illetve az sem, hogy a sértett milyen körülmények között, holtan vagy még élve került a folyóba.

A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyészség fellebbezést jelentett be a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében. A vádlott letartóztatása a törvény erejénél fogva megszűnt, mivel az ügyész nem tett indítványt annak fenntartására – áll a közleményben. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában