Labdarúgó NB III.

2 órája

Tovább kell várni a HFC első sikerére

Ezúttal is megvolt a vezetés, de nem sikerült a győzelem. Tiszaföldváron is döntetlent játszott a HFC.

Vajgely Pál

A Kecskemét II. elleni meccs után újabb közvetlen riválissal találkozott a HFC, amely a Tiszaföldvárhoz utazott a labdarúgó NB III. Dél-keleti csoportjának 10. fordulójában. Az elmúlt napok esőzései után egy nehéz, rossz talajú pályán kellett helyt állnia a Hódmezővásárhelyi FC-nek, amely szervezett futballt mutatott a kilencven perc során. A hazaiak előtt nem is adódott különösebben nagy lehetőség, majd bő fél óra játék után egy megjáratott labdát követően Simon lőtte be erővel középre a labdát a jobbszélről, amely végül Fehér Zsoltról vágódott a hazaiak kapujába. Ha a védő nem ér bele, több vásárhelyi csatár is érkezett gólra éhesen. 

HFC
A kék-sárga mezes HFC hatodik alkalommal játszott döntetlent ebben a szezonban.
Fotó: Gémes Sándor

Lezárhatta volna a meccset a HFC

A szünet után sem változott érdemben a játék képe, néhány kontra alkalmával akár végleg lezárhatta volna a meccset a HFC, de ezeknél a lehetőségeknél vagy az utolsó passzok nem sikerültek, vagy a hazai kapus tudott védeni. Szinte a semmiből, egy szöglet után azonban egyenlített a Tiszaföldvár, a házigazdának pedig még egy lehetősége volt a meccs utolsó perceiben. A szervezett HFC egy pontot tudott elhozni idegenből, így tizedik bajnokiján hatodik alkalommal játszott döntetlent, és továbbra sincs győzelme ebben a szezonban.

Szűcs Róbert:Elégedett vagyok a játékosaimmal, jól alkalmazkodtunk a nehéz körülményekhez. Szervezetten játszottunk, sajnálom, hogy egy pontrúgás miatt még tolódik az első győzelmünk.

Tiszaföldvár–Hódmezővásárhelyi FC 1–1 (0-1)
Labdarúgó NB III., Dél-keleti csoport, 10. forduló. Tiszaföldvár, 200 néző. Vezette: Molnár Réka (Gordos, Sztányi).
Tiszaföldvár: Krnács – Korógyi (Fehér L., 68.), Borgulya,Bódai (Babolek, 61.), Oláh, Kálmán, Bojtos (Bidzilya, 86.), Antman, Fehér Zs. (Szabó Cs., 61.), Sági, Lestyán. Edző: Brlázs Gábor.
HFC: Vaits – Gréczi (Czékus, 90.), Herczeg, Török, Simon (Rabecz B., 82.), Sipos, Dóra, Tóth P. (Pleszkán, 90.), Zana, Zámbori, Povázsai (Guth, 84.). Edző: Szűcs Róbert.
Gólszerzők: Oláh (76.), ill. Fehér Zs. (36., öngól).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában