Korszerűsödik az idősellátás

2 órája

Szociális gondozóközpont alapkövét tették le Mórahalmon – galériával

Egy új szociális gondozóközpont építése kezdődött el Mórahalmon már korábban. A központban az időseket látják majd el, és lakásokat is kialakítanak nekik. A rendezvényen részt vett Mihálffy Béla is. Az országgyűlési képviselő lapunknak azt mondta, hogy Mórahalom mintaváros.

Suki Zoltán

– Harmincöt éve jött létre Mórahalmon a szociális nappali ellátás és az idősgondozás. Akkor ez az ellátásforma egyedülálló volt. Azóta ez tovább bővült, hiszen az idősellátásnak számtalan formája van, a tanyagondnoki hálózattól a jelzőrendszerig igyekszünk az idősek rendelkezésére állni – mondta a település polgármestere vasárnap az új Szociális Gondozó Központ alapkövének letételekor.

gondozóközpont, ellátás, idősek
Korszerű helyen láthatják el a nyugdíjasokat. Fotó: Karnok Csaba 

Korszerű ellátást nyújt a gondozóközpont

Nógrádi Zoltán hozzátette, hogy úgy döntöttek, hogy megépítik az új szociális gondozóközpontot. A tervek szerint ez az intézmény ötvözi majd azokat az ellátásokat, amiket az elmúlt időszakban kialakítottak a városban.

– Az idő előrehaladtával azonban változtak az elvárások is. Ez a központ a kormány segítségével valósulhat meg. A város elképzelése az, hogy a központ mellett, magánbefektetéssel lakásokat alakítanak ki, amiket azok az idősek használhatnak, akik fokozott figyelmet igényelnek. Ez társasházi keretek között működik majd. A garzonház a központtal együtt majdnem emelt szintű szolgáltatást tud majd nyújtani. Először húsz, de a továbbiakban negyven, vagy még annál is több lakás épülhet a területe – folytatta a polgármester.

Magántőkét is bevonnak

A garzonház egyébként magántőke bevonásával készül el, de természetesen a város is részt vállal a kivitelezésben. Nógrádi Zoltán szerint a központ, vagyis a nappali ellátás állami szerepvállalással tud működni. 

Szintén a tervek között szerepel, hogy a garzonházban különféle szolgáltatások is helyet kapjanak. Ez még nincs kiforrva, de lehet például fodrászat is.

A rendezvényen részt vett Mihálffy Béla is. Az országgyűlési képviselő lapunknak azt mondta, hogy Mórahalom mintaváros, és szerinte a központ és a garzonház kialakítása nagyszerű kezdeményezés. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában