Boldog fóka az Állatok világnapján

Játékos feladatokkal várták a látogatókat az Állatok világnapján a Szegedi Vadasparkban.

Suki Zoltán

Nem tudni, hogy mitől ilyen boldog a képen látható kis fóka. Annyi biztos, hogy jól érzi magát a Szegedi Vadasparkban, de az is lehet, hogy közrejátszik benne, hogy október 4-én volt az Állatok Világnapja, amit a vadasparkban két napon át ünnepeltek. Sajnos, most vasárnap az időjárás nem volt túl kegyes, de az állatkert rossz időben is érdekes, ráadásul egy teljesen másik arcát mutatja, mint a nyári, tűző napsütésben. 

állatok világnapja, Szegedi Vadaspark, Szeged, állatkert, világnap
Jó dolga van az állatkerti fókának. Fotó: Szegedi Vadaspark 

Október negyedikén a Szegedi Vadasparkban több állomáson játékos feladatokkal készültek az óvodás és iskolás csoportoknak. Vasárnap pedig a családokat várták hasonlóan izgalmas állomásokon 10 és 16 óra között.

Ezen a napon látták vendégül az örökbefogadókat is. A pótszülők az Elefántháztól csoportokra bontva látogatták meg az örökbefogadott állataikat az állatkert munkatársainak vezetésével. 

Szegedi Vadaspark, állatkert, világnap

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencián merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4-e pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában