2 órája
Kedden indul a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Csaknem negyven filmet kínál hazánk legnagyobb operatőri seregszemléje, amelynek a szegedi Belvárosi Mozi ad otthon október 8. és 12. között. A Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál délelőttönként a gyerekeknek kínál vetítéseket, délutánonként és esténként a versenyprogramon túl lesznek alkotói beszélgetések és szakmai workshop is.
Az előzsűri több mint 250 nevezésből választotta ki azt a kilenc nagyjátékfilmet, hat dokumentumfilmet és 22 rövidfilmet, amelyek bekerültek a 8. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál programjába.
Több zsűri is minősíti a versenyprogramot
Szabó Éva Andrea fesztivál-igazgató elmondta, az operatőri seregszemle egyik újdonság idén a diákfilm szekció lesz. A válogató zsűri ugyanis olyan erősnek ítélte a nevezett diplomafilmeket, hogy javasolták a külön szekció indítását a beválogatott, 270 percnyi diákfilmes anyagnak.
A versenyfilmeket a Szabó Gábor operatőr vezette szakmai zsűri értékeli majd, amelynek további tagja Csepeli Eszter operatőr, Mécs Mónika producer, Szilágyi Zsófia rendező és forgatókönyvíró, valamint Hartung Attila rendező. Ők választják ki a fődíjast, továbbá a legjobb nagyjáték-, rövid- és dokumentumfilmet. Idén is kiosztják továbbá a kritikus zsűri díját, amelynek tagjai Mesterházy Lili filmkritikus, Kovács Gellért filmszerész és Szíjártó Imre, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Film- és Médiatudományi Tanszékének vezetője. Mindemellett most is lesz diákzsűri magyar és határon túli hallgatókkal, valamint idén először a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete is külön díjat ítél oda.
Oscar-díjas sikerfilmek és Aprófeszt
A versenyfilmeken kívül egyéb alkotásokat is vetítenek a héten. Az Oscar-díjas operatőrök sorozat keretében az Amerikai szépség című filmet szerdán vetítik, valamint október 11-én este a Régi kedvencek elnevezésű sorozatban a szintén Oscar-díjas Whiplash című alkotást. Ezek mellett versenyen kívül hazai alkotók, operatőrök által készített alkotásokat is műsorra tűztek, amelyeket a Magyar Operatőrök Hete szekción belül tekinthetnek majd meg a nézők. Visszatér a Best of Friss Hús is, amely a budapesti rövidfilmfesztivál díjazott alkotásait tartalmazza.
Takács Éva, a Belvárosi Mozi vezetője elmondta, a legkisebbeket, az óvodás és általános iskolás korosztály tagjait az Aprófeszt délelőtti vetítéseire várják, ahol az Art Mozi Egyesület és a Nemzeti Filmintézet válogatását nézhetik majd meg.
Beszélgetéseket rendeznek az alkotókkal
A vetítéseken túl szakmai workshopot is tartanak, a kritikaíró pályázatra több tucatnyi pályamunka érkezett be, és pódiumbeszélgetéseket is rendeznek alkotókkal. A nyitófilm kedden délután a Szilágyi Zsófia által rendezett Január 2. című dráma lesz, a vetítés után a Sághy Miklós, az SZTE oktatója beszélget a rendezővel. Szerdán este a filmszakma női szemmel mottóval mesél majd munkájáról Szilágyi Zsófia, Csepeli Eszter és Mécs Mónika. Csütörtökön este pedig Lénárt Andrással, az SZTE oktatójával beszélget majd Szabó Gábor történelem és a film kapcsolatáról, valamint nemrég megjelent Mozgóképes múlt – Közelítések a film és a történelem kapcsolatához című könyvéről.
Szegedi hírek
- Véradásra hív a Vöröskereszt
- A színészet és a média vonzza a szegedi tündérszép Sümeghy Laurát
- Hatalmas siker Szegeden: 7 világbajnoki érem a magyaroké!
- Levegőszennyezettség: Szeged az európai sereghajtók között
- Szellemként üzent családjának az öngyilkos szegedi édesapa: a mágus segített átlépni a fénybe