Filmkritika – Hajtóvadászat koncertnek álcázva

Úgy is fogalmazhatnék, hogy ezúttal az a meglepetés, hogy nincs meglepetés. Na tessék, most ezt a poént (illetve annak hiányát) jól le is lőttem, de senki ne aggódjon, hiszen attól még, hogy Shyamalan ezúttal nem arra törekszik, hogy triplacsavarokkal ámítsa el még a legharcedzettebb nézőket, A csapdát is érdemes végigizgulni. Talán némi túlzás a „végigizgulás”, hiszen a film a játékidő utolsó harmadában jócskán veszít feszültségéből, de azért az összképet nézve ez még mindig egy kiemelkedő hollywoodi thriller. Amiben – többek között – kiderül, hogy Shyamalan másik lánya is tehetséges. 

A másik is? Igen, a másik is, mivel néhány héttel ezelőtt – látva A figyelők című thrillert – arról győződhettünk meg, hogy Ishana Shyamalan egy roppant ígéretes filmrendező. Most Shyamalan másik lányát láthatjuk, nem a kamera mögött, hanem előtte, és bizony el kell ismerni, hogy Saleka Shyamalan kifejezetten nagyot alakít, sőt a tetejébe még fantasztikus énekhangja is van. Igazi sztáralkat, mondhatjuk rá, és ha már a sztároknál tartunk, hadd említsem meg az egykori tinisztárt Josh Hartnettet is, aki A csapda főhősét alakítja, és aki még a 2000-es évek elején futott be (mint az akkori tinilányok kedvence). 

Hogy mennyire nem felejtett el színészkedni Hartnett, azt már a tavalyi Black Mirror egyik epizódjában is bizonyította, most viszont egyenesen lehengerlő alakítást nyújt. Ha valaki húsz évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy ez a helyesen nyálas ficsúr húsz év múlva majd egy pszichopata sorozatgyilkost fog alakítani, ráadásul nem is akárhogyan, hát akkor azt minimum kinevetem. No de hagyjuk is Josh Hartnettet, illetve a Shyamalan famíliát, és térjünk rá A csapda legnagyobb ütőkártyájára, ami maga az alapsztori. 

Egy apa elviszi kiskamasz lányát egy popzenei koncertre, ám nem telik el sok idő, és a férfi arra lesz figyelmes, hogy a csarnokban csak úgy hemzsegnek a rendőrök, a kommandósok, sőt az FBI emberei is. Ezt nem tudja mire vélni, ezért egy ott dolgozótól megtudakolja a készültség okát. Kiderül, hogy a koncert csupán egy csapda, ugyanis az FBI azt az információt kapta, hogy a Hentes néven hírhedtté vált helyi sorozatgyilkos is a nézőtéren lesz. Ekkor mi, nézők azonnal megtudjuk, hogy bizony a sorozatgyilkos nem más, mint hősünk, úgyhogy innentől kezdve azt figyelhetjük, hogyan próbál kijutni az épületből a Hentes. A férfi sok mindennel próbálkozik, és idővel mind közelebb kerül a kijutáshoz, jóllehet egyáltalán nincs könnyű dolga. 

A játékidő zöme tehát a koncert helyszínén játszódik, és végig hihetetlenül feszült a légkör. A körömrágás garantált, sőt még azt is elfelejtjük közben, hogy a film elején a szánkba helyezett popcornt le is kéne nyelni végre. Aztán a helyszín megváltozása sajnos együtt jár a feszültség csökkenésével is, és ami még fájóbb, egyre több lesz a lyuk a sztoriban, némely történés pedig már-már a hihetetlen kategóriát súrolja (és bizony nem a jó értelemben). 

A pszichologizálás pedig végképp nem áll jól a filmnek, már csak azért sem, mert a Hentes egy totál klisés profilt kap ezzel, ami már Hitchcock Psychojában sem volt túl eredeti gondolat. Az összkép ugyanakkor még így is bőven az átlag thrillerek fölé emeli A csapdát, bár szerintem az indiai származású rendező, ha akarna, sem tudna átlagos filmet készíteni.

7/10