Filmkritika: Édesanyává válni

Szakonyi Noémi Veronika nagyjátékfilmje, a Hat hét az elmúlt évek egyik legjobb hazai alkotása. Persze – mint dráma – eleve előnyből indul, hiszen nagyon komoly témát jár körül. Főszereplője, Zsófi egy átlagos középiskolás lány, akiről megtudjuk, hogy jövőre fog érettségizni, és olimpiai álmokat dédelget az élsportban. Az asztaliteniszben azonban szünetet kell tartania, mert babát vár. Pontosabban nem várja a babát – legalábbis nem saját maga számára. A történet fonalát akkor veszi fel a néző, amikor Zsófi már mindent elrendezett, azaz már talált örökbefogadó párt a kisbabájának. Amint világra hozza gyermekét, a hivatalos dokumentumok aláírására is sor kerül. Az örökbefogadó házaspár határozott igent mond az újszülöttre, Zsófi pedig határozott nemet. Közlik a lánnyal, hogy a szülést követően hat hét áll a rendelkezésére, hogy visszavonja örökbeadási szándékát. Hat hétig még kizárólagos joga van visszakövetelnie a kislányát, utána azonban nincs visszaút. A film e hat hét történéseit meséli el.

Egyetlen csillagot kénytelen voltam levonni a maximális pontszámból, és ennek okát mindjárt meg is magyarázom. Az egyébként zseniális alkotás mindössze másfél óra, és ebbe a másfél órába nem igazán fért bele több annál, mint hogy a rendező bemutassa Zsófi lelki vívódását. Persze joggal feltehető a kérdés: kell-e ennél több egyáltalán? Nekem kellett volna, hiszen a történet, ez a fajsúlyos dráma csak úgy lehetne teljesen kerek, ha Zsófi lelki tusája mellett az örökbefogadó házaspár mindennapos rettegése is bemutatásra került volna. Ehhez képest csupán néhány aprócska jelenet árulkodik arról, mi megy végbe ez alatt a hat hét alatt az örökbefogadókban.

Ennyit a film hiányosságáról, nézzük most az értékeket! Először is és mindenekelőtt Román Katalin nevét kell megemlíteni, aki a főszereplő Zsófit alakítja. Ha Román Katalin már egy rutinos színésznő lenne, akkor is kijárna neki a dicséret, ám azt tudva, hogy a fiatal lánynak ez volt az első filmszerepe, azt kell mondani, a produkciója egészen lenyűgöző. Nem véletlenül díjazták az alakítását az isztambuli Boszporusz Filmfesztiválon, ahol egyébként magát a filmet is jelölték a fődíjra. Román teljesítménye azért is megsüvegelendő, mert Zsófi szerepe egyáltalán nem tartozik a könnyen eljátszható szerepek közé, gyakorlatilag az ő lelki vívódása adja az egész film érzelemvilágát. Magyar filmben ennyire erőteljes alakítást legutóbb Vilmányi Benett-től láthattunk a Larry című filmben. Ezúton is sok sikert kívánok Román Katalinnak a jövőben, mint ahogy sok sikert a rendezőnek is, aki – Románhoz hasonlóan – ugyancsak a szárnyait bontogatja, lévén a Hat hét Szakonyi Noémi Veronika első nagyjátékfilmje.

Lehetne sorolni a jobbnál jobb jeleneteket, amik olykor csupán egy-egy beszédes pillantásból állnak, de az élménytől nem akarok megfosztani senkit sem, menjünk el a moziba, nézzük meg a Hat hetet! Nézzük meg, milyen az, amikor egy film nem hazudja el az érzelmeket, miközben egy pillanatra sem fuldoklik az érzelgősségben! Nézzük meg, hogyan képes élni egy életképtelen, diszfunkcionális család, és döntsük el mi magunk, mi lenne a legjobb a gyermek számára! Talán Zsófi is akkor válik felnőtté, amikor rájön arra, hogy a gyermek az első, nem a sport vagy az érettségi. És e szerint hozza meg a végső döntését.

9/10