Filmkritika: Az arany gyermek

Látszik, hogy a film rendezője, Colm Bairéad dokumentumfilmes múlttal rendelkezik. Első nagyjátékfilmje, A csendes lány dokumentumfilmekre jellemző érzékenységgel mutatja be a kilencéves Cáit szomorú életének egy rövid fejezetét; egy olyan időszakot, amikor végre boldog lehet. Ez a boldogság meglehetősen rövid életű, pusztán egy nyári szünet. Cáit családja úgy dönt, a kislányt lepasszolják a rokonokhoz, addig se kell neki enni adni, egy gonddal kevesebb. A rendkívül csendes, visszahúzódó Cáit az új helyen, mint egy virág, úgy nyílik ki szép lassan. Illetve csak nyílna ki, ha a nyári szünet bizony nem telne el olyan nagyon gyorsan. Mire a kislány végre igazán megélhetné a viszonzott szeretet állapotát, visszakerül biológiai szüleihez.

A csendes lány ír film, ennek megfelelően a helyszín Írország, a film ideje pedig az 1980-as évek eleje. Az ábrázolt szűkebb környezet a vidéki ír táj, az anyatermészethez közel, a civilizált világtól távol. A film két helyen játszódik: először Cáit valódi családjának lepukkant otthonát láthatjuk, azután a jóval tehetősebb – és sokkal kulturáltabb! – rokonok házát. A táj maga nem változik, legalábbis ami a szem által érzékelt tájat illeti. A belső, lelki táj fog megváltozni.

Több dolgot is ki kell hangsúlyozni A csendes lány kapcsán. Először is azt, hogy művészfilmről van szó, vagyis a cselekményt nem a nagy drámai jelenetek és/vagy a meglepő fordulatok görgetik tovább, hanem az a folyamat, ahogyan Cáit előtt megnyílik a világ, ahogyan megmutatkozik előtte a szeretet. Csendes pillanatok váltanak csendes pillanatokat, ezt figyelembe véve a film egyfajta érzelmi ráhangolódást igényel. Ha ez megvan, a szívbe markoló élmény aligha marad el. Amilyen visszafogott, olyan hatásos, vagy másképp fogalmazva: épp visszafogottságában rejlik A csendes lány valódi ereje. Amíg nézzük a filmet, sokszor eszünkbe juthat, hogy milyen egyszerű is a filmművészet, hiszen ebben a műben látszólag nem is történnek „nagy dolgok”, pedig dehogynem! Elég csak belenézni a címszereplő kislányt alakító Catherine Clinch delejező szemébe, egyszerre látni és nem látni a szívében zajló érzelmi viharokat. A csendes lányban nincsenek kimondva a dolgok, és azok megmutatása is csak akkor válik számunkra egyértelművé, ha jól figyeljük az apró jeleket, rezdüléseket. Cáit szülei ezeket a jeleket nem látják a lányuk tekintetében, viselkedésében, de ha látnák is, nem érdekelné őket. A rokonok, ez a kedves középkorú házaspár ugyanakkor szeretettel fordul a kislány felé, aki bizalommal felel a közeledésre. Cáit viselkedése, illetve a sorsa önmagában elgondolkodtató, ám A csendes lány főszereplője nem csak a kilencéves kislány, hanem a házaspár is, akikhez Cáit kerül a nyáron. Eibhlín és Seán súlyos titkot őriznek magukban, amit nem osztanak meg Cáittal, pedig egy emberi közösség harmonikus létéhez – ahogy Eibhlín fogalmaz a filmben – elengedhetetlen, hogy a közösség tagjai között ne legyenek titkok. Ám mégis lehetnek olyan titkaink, amiket mélyen magunkban őrzünk, és azzal, hogy nem áruljuk el őket, csak a másikat védjük.

A csendes lány az idei Oscar-díjátadón is megmérette magát, a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriájában. Egy háborús filmmel, a Nyugaton a helyzet változatlannal szemben maradt alul. Talán az döntött a díj odaítélésekor, hogy itt nem robbannak a bombák, nincs hangzavar. Itt csak a lélek robban, hangtalanul. 

8/10