Szegedi hírek

2023.03.11. 21:44

Átadták a Szegedért Alapítvány díjait - Fotók

Címkék#Szeged

Cakó Ferenc 40 perces homokanimációs előadásával ünnepelték szombaton a Szegedért Alapítvány idei díjazottjait. A Szegedi Nemzeti Színházban tartott gálán a fődíjat jelképező Szeged múzsája című kisplasztikát Szeri István vehette át.

Munkatársunktól

A Szegedért Alapítvány immár 34 éve ismeri el azokat, akik Szeged hazai és nemzetközi hírnevét öregbítik. Három kuratóriumuk díját, illetve a fődíjat minden évben a szegedi nagy árvíz évfordulóján adják át, gálaműsor keretében. Szombaton ismét megtelt erre az alkalomra a Szegedi Nemzeti Színház, ahol ezúttal is négy köztiszteletben álló személyt ünnepeltek.

A gálát Petőfi Sándor: A Tisza című versével nyitották, melyet Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója szavalt el. Debreczeni Mónika, a Szegedért Alapítvány kuratóriumának soros elnöke köszöntőjében a férje által alapított civil szervezet eddigi munkásságát értékelte. Mint fogalmazott, a kiválóságok elismerésében jól teljesítettek, a tehetségek megtalálásában és támogatásában azonban, melyet az alapítók szintén célul tűztek ki, még van teendőjük. – Több mint 120 millió forintot fordítottunk eddig konferenciák, művészeti fesztiválok és nyári programok megtartására, illetve civil szervezetek támogatására. A jövőben azonban  szeretnénk még több alkotót, tudományos és művészeti műhelyt hozzásegíteni céljaik megvalósításához – mondta.

A művészeti kuratórium Gregor József díját idén Rácz Tibor színművész kapta meg, aki 4 évesen már játszott a Szegedi Nemzeti Színházban, 1977 óta pedig kisebb megszakításokkal állandóan a társulat tagja. A társadalmi-állampolgári kuratórium Debreczeni Pál-díját Bartyik Katalin gyermekonkológus professzor vehette át, aki szintén 1977-ben állt munkába Szegeden, a gyermekklinikán. A tudományos kuratórium Szőkefalvi-Nagy Béla díját Lengyel Imre közgazdásznak ítélte oda. Az alapítvány fődíjával idén Szeri Istvánt tüntették ki, aki a Tisza Volánnál sikeres vállalatvezető volt 23 éven keresztül, ugyanakkor lelkes mecénása a helyi színház-és zeneművészetnek, valamint sportnak, a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alapító – ma már tiszteletbeli – elnöke, és szintén alapító elnöke, idén pedig ismét soros elnöke a Szegedi Első Lions Clubnak.

A díjátadó gála idei műsorát Cakó Ferenc Arany Medve-díjas grafikus, Kiváló és Érdemes művész adta. Sebaj Tóbiás és Zénó megalkotója, aki a világon először dolgozta ki az élő homokanimációs előadás műfaját, Vivaldi: Négy évszak című művére tervezett látványos programot. A nézők szeme láttára varázsolt az asztalra szórt homokból pillanatok alatt különböző rajzokat a zene ihlette témákban, a színpadon mellette a Szegedi Szimfonikus Zenekar játszott Gyüdi Sándor vezetésével és Kosztándi István hegedűművész szólista közreműködésével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában