Iszapömlés

1 órája

Rétvári Bence: példaértékű volt a katasztrófát követő összefogás

Példaértékűnek nevezte a vörösiszap-katasztrófát követő összefogást és az érintett települések újjáépítését a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Kolontáron, az ipari katasztrófa bekövetkeztének 14. évfordulóján tartott megemlékezésen.

MW

Rétvári Bence

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Rétvári Bence kiemelte: a vörösiszap-katasztrófát követő összefogás megmutatta, hogy „ha baj van, mi magyarok összefogunk, számíthatunk egymásra".

Hozzátette: „a romokból új élet sarjadt, (…) az újjáépítés reményt ad, hogy meg tudjuk védeni magunkat, ha baj van".

Felidézte: 

14 évvel ezelőtt a kormány veszélyhelyzetet hirdetett, miután vörösiszap és lúgos víz zúdult a településekre. Az emberek biztonságba helyezése volt a legfontosabb 

- szögezte le.

Három hónapon belül kiépültek az ideiglenes védművek, majd a teljes védelmet biztosító létesítmények. 400 embert azonnal kitelepítettek, további 110 későbbi kitelepítéséről döntöttek. 

A károsultak száma meghaladta a kilencszázat, háromszázan szorultak egészségügyi ellátásra, száz embert kórházba kellett vinni. 

A vörösiszap 267 hektáron szennyezte a területet, 870 ezer köbméter szennyezett anyagot kellett eltávolítani - sorolta.

Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy 

a segítségnyújtás versenyfutást jelentett az idővel, az erőfeszítéseknek köszönhetően sikerült megakadályozni, hogy a nehézfémek és a lúg bejusson a folyókba, így a még nagyobb katasztrófát sikerült megelőzni.

Elmondta, hogy 306 ingatlant kellett lebontani, 112 új lakóház épült fel, 125 család használt ingatlant vásárolt a kormány segítségével, 79 károsult pénzügyi támogatást kért.

Kitért arra, hogy 

az állam 35 milliárd forintnyi segítséget nyújtott az életmentéshez, a menekítéshez, a helyreállításhoz az új épületek felépítéséhez.

Ahogy a közelmúltban az árvíz idején tapasztalt összefogás is mutatja, a bajban senki nincs egyedül - hangsúlyozta az államtitkár.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója úgy fogalmazott: Kolontár szimbóluma a sorscsapásnak és a szenvedésnek, de egyúttal az összefogás erejét is jelképezi.

A katasztrófa pillanatait felidézve azt mondta, 

néhányan traktorral mentették az embereket, volt példa arra, hogy a mentők védőruha nélkül gázoltak az iszapba.

Magyarország legnagyobb, tíz emberéletet követelő ökológiai katasztrófája 2010. október 4-én történt. Ajka közelében, Kolontár községnél átszakadt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai timföldgyára zagytározójának gátja, a kiömlő több mint egymillió köbméternyi víz és a mérgező vörösiszap elegye elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában