Hacsak teheti, Szegedre jön Sulyok Tamás – galériával

Szeret Szegedre járni, és jön is, amint teheti a köztársasági elnök.

Suki Zoltán

Ismét szegedre látogatott Magyarország köztársasági elnöke. Sulyok Tamás csütörtökön este a Tranzitus-szertartáson és az Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi szentmisén vett részt az alsóvárosi Ferences templomban.

Sulyok Tamás, köztársasági elnök, mise, Szeged
Misén vett részt Sulyok Tamás. Fotó: Karnok Csaba

Köztársasági elnök hazai pályán

Sulyok Tamással a mise után készítettünk rövid interjút. A köztársasági elnök elmondta, hogy nagyon szereti Szegedet, negyven év köti a városhoz. Ha csak teheti, hazalátogat, és ezt az időt a családdal és a barátokkal tölti. 

Elárulta azt is, hogy ilyenkor gyakran sétál a belvárosban. Kedvenc helyei között a Kárász utcát és a Dóm teret említette, de hozzátette, hogy tulajdonképpen felsorolhatná a város minden egyes részét.

Sulyok Tamás most néhány napig Szegeden marad.

A köztársasági elnök júniusban is járt Szegeden. Akkor magánlátogatásra érkezett a szegedi gyermekonkológiára feleségével, Nagy Zsuzsannával, és ajándékokkal halmozták el az osztály betegeit és dolgozóit. 

Sulyok Tamás és Karikó Katalin

Előtte két hónappal pedig ugyancsak Szegeden Karikó Katalin emberi kiválóságát és hazaszeretetét méltatta a Szegedi Tudományegyetem díszvacsoráján. 

Sulyok Tamás úgy fogalmazott, hogy a valódi hazaszeretet épp olyan, mint Karikó Kataliné: nem harsány, nem kérkedő, hanem mély, igaz és szívből jövő. 

A köztársasági elnök köszöntője elején emlékeztette a megjelenteket, hogy a Nobel-díjas kutató mint nagyszerű tudósember és ragyogó elme az elmúlt időszakban már megkapta a szakmai díjak és kitüntetések legnagyobb részét, ha nem mindegyikét. Olyan elismerésekben részesült, amelyek csak keveseknek adatnak meg a Földön. De – ahogy fogalmazott – olyan tudományos munka is van a kitüntetések mögött, olyan felfedezéseket is tett, amilyenekre szintén csak kevesek képesek. Évtizedek kitartását váltotta a bajban emberéletekre, amivel a magyaroknak kivételes büszkeséget szerzett. Sikere bátorítást ad mindazoknak, akik a tudomány rögös útjára akarnak lépni. 

A siker mellett is igaz embernek kell maradni

– Ugyanakkor én ma nem a tudós Karikó Katalint méltatnám, hanem az embert. Mert nagy tetteket véghez vinni, hatalmas felfedezéseket tenni valóban dicső dolog. De a siker mellett is igaz embernek maradni, a világ csúcsára jutva is tudni visszatekinteni oda, ahonnan sarjadtunk, és azokhoz, akikhez tartozunk, ez az, ami igazán nagyszerű, csodálatos és lenyűgöző. Erre csak kivételes ember, nemes lélek képes – mondta akkor az államfő. 

– Ez a valódi hazaszeretet, amely nem harsány, nem kérkedő, hanem mély, igaz és szívből jövő. Ezért pedig csodálatra méltó. Karikó Katalin nem tartozik, mégis visszaad. Hazahozza tudását, és velünk osztja meg szakmai sikereit. Hazahoz mindabból, amit saját erővel, kitartással és fáradsággal szerzett meg. Munkája gyümölcsét teszi közkinccsé, saját dicsőségét osztja meg hazájával. Nagylelkű felajánlását a Szegedi Tudományegyetem polgárai sohasem feledik – utalt Sulyok Tamás a Nobel-díjjal járó félmillió dollárra, amelyről Karikó Katalin bejelentette, hogy átutalta a Szegedi Tudományegyetemnek. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában