Csipkeverők Újszentivánon - Fotók

A finom, csilingelő hangok tűntek fel először, amikor beléptünk szombat délután az újszentiváni Civil Házba. Csipkeverő szakkört készültünk meglátogatni: március 15-ére nemzeti színű, szív alakú csipkekokárdáik kikerültek a civil ház Facebook-oldalára, és kíváncsiak lettünk rájuk. 

Ki miért oktat, és hogyan tanulnak ma csipkét verni egy Csongrád-Csanád megyei faluban – egyáltalán, hogyan készül a csipke? Az hamar kiderült, hogy a verés valójában verődés: a verőkének nevezett eszközök egymáshoz ütődnek munka közben, ez adja ki a különleges hangokat. Mindegyik fajtáé más, van egészen üvegszerű, csengettyűhangú is – attól függ, milyen fából készült. 

A Felnőttek is bekapcsolódtak 

Először csak hét, aztán nyolc, majd kilenc lány, illetve nő ült a hengeres párnák előtt, amiken a csipkék készülnek. Mondanánk, hogy gyerekek járnak a szakkörre héttől 15 éves korig, de ez nem igaz. A szakkör tavaly novemberi indulása után Szenczi Viktória, a Civil Ház munkatársa is kedvet kapott a csipkeveréshez, és a nyílt napon kipróbálta gyerekeivel egy újszentiváni édesanya, Hoksza Szebasztiánné Mónika is. 

Maradt 9 és 10 éves lányaival, Melinával és Ma- nuelával. Buza Tünde, az oktató Forráskúton lakik, de Újszentivánon született és járt iskolába. 2014-ben ismerte meg a csipkeverést, részt vett több népművészeti táborban, és hétvégi kétnapos képzésen, majd 2018-ban a Hagyományok Házában lett szakképzett csipkekészítő. 2021-ben pedig a Békés Megyei Népművészeti Egyesületnél végzett mint oktató. 

Kevesen tanítják, tanulják 

Tudatosan készültem az oktatói munkára – mesélte Tünde, miközben járt a párnák mögött ülő lányok között, segített, biztatott, kiigazított, ha kellett –, a szakdolgozatomat is a köré építettem, hogy szeretnék itt gyerekeknek csipkeverő szakkört tartani. 

Az itteniek partnerek voltak benne, hogy meghirdessük, az önkormányzat adta a helyiséget, a Nemzeti Művelődési Intézet keretében működő aszakkor.hu segítségével tudtuk az eszközöket – párnákat, verőkéket – és az alapanyagokat beszerezni. Nagyon kevesen foglalkozunk csipkeveréssel, 3-400 ember az országban. Szinte mind ismerjük egymást, és ennél jóval kevesebb tanít. Gyerek is nagyon kevés tanulja ezt ma Magyarországon, de a mienk egy jó kis csapat. A gyerekeink a jövő, ha ők továbbviszik a csipkeverést, akkor remény is van rá, hogy megmaradjon. 

Lánya volt az első tanítványa 

Azt, hogy jó kis csapat állt össze, mi is tapasztaltuk. A lányok – és a két felnőtt nő –végtelen türelemmel és összpontosítással verték a csipkét, mert ez a munka nagy figyelmet igényel. Nekünk nagyon bonyolultnak tűnt a művelet, de ahogy a 15 éves Czakó Csenge Írisz mondta: nem nehéz, olyan, mint a szövés. Csenge, mint kiderült, Tünde első tanítványa – és egyben a lánya is. 

Ő már bonyolultabb mintán dolgozott, látszott a munkáján, hogy messze nem kezdő: 11 évesen kapott kedvet, látva édesanyja munkáját, hogy kipróbálja.  Most egy zoborvidéki csipkét verek, piros díszítőszállal 

– mutatta be a finom csipkét, ami a párnán egyre hosszabbra nyúlt, alá volt rögzítve a minta, amit a csipkeverő követ. Édes­anyjával szerepeltek már a békéscsabai textilfesztiválon is, amit kétévente rendeznek meg: anya-lánya párosként neveztek be, az egyik kiállított darabjukat, egy csipkedíszes blúzt is megcsodáltuk. 

 Én voltam a legfiatalabb jelentkező. Nagy élményekkel jöttem el onnan, hiszen kiállították a munkánkat, és másokét is meg tudtuk nézni. 

Mindennapi használati tárgyak 

Ötleteket is gyűjtenek ugyanis egy-egy ilyen rendezvényen, mert ahogy Tünde elmondta, azon igyekeznek, hogy át lehessen menteni ezeket a díszítéseket a mindennapokba. Olyan használati tárgyakat terveznek készíteni, amiket fel lehet használni a mindennapokban vagy ajándékként, ilyen volt az általunk látott kokárda is. Mutattak mobil- és szemüvegtokot, de a kezdők például karkötőkészítéssel gyakorolnak: jó néhány elkészült darab hevert már az asztalon. A színeket a tanulók választják ki, a gyerekek maguk is hoznak fonalakat: pamut horgolófonalat és vékony hímzőcérnákat használnak, és ahogy körbenéztünk a lányok között, változatos színösszeállítások születtek. 

Két alapművelet van, a ráhajtás és a csere, ezeket variálják a minták szerint 

– avatott be minket az alapokba Tünde. Viktória szerint a gyerekek könnyebben megtanulják, mint a felnőttek. 

 Eleinte, amikor még le voltam maradva, mindig beültem két kislány közé, lestem, kérdezgettem: jól csinálom? 

Figyelem, kézügyesség fejlesztése 

Nem csak egy szép és érdekes hagyomány átmentésére jó azonban a csipkeverés. Az összpontosítás nagyon kikapcsolja az embert, és ez is egy cél Tünde szerint. 

 A gyerekek manapság elvesznek a digitális világban, abból is ki lehet így szakítani őket egy kicsit. Megtanulják elfoglalni magukat, figyelni, és fejleszti a kézügyességet, a kitartást 

– foglalta össze az oktató, hozzátéve: 

Van egy nagyon jó történetünk Csengével. Kicsit nehezebben tanul, soha nem tudtunk úgy megtanulni egy verset, hogy versenyre mehessen vele, pedig nagyon szeretett volna. Egyszer lett első helyezett, az úgy sikerült, hogy verte a csipkét, odatettük mellé a telefont, azon hallgatta a verset. Olyan boldogok voltunk, hogy a tanárnőnek is készítettünk karkötőt. 

A nagy összpontosításban persze elfáradnak a gyerekek a kétórás szakkör vége felé, de erre is van megoldás, és ez is a csipke. Tünde játékokat is készített, amiket használva még jobban rögzülhet a megszerzett tudás. Mutatott csipkekirakót, memóriakártyát csipkeminta párokkal. Ezek a szakkör anyagából készültek, ahogy a Mátrix nevű társas­játék is.