2021.11.27. 12:13
Utoljára otthon a Makó
Két forduló maradt hátra a labdarúgó NB III. Közép csoportjának őszi szezonjából. A bajnokság 19. körében mindkét Csongrád-Csanád megyei csapat itthon játszik, a Makó FC 2021-ben utoljára teszi mindezt vasárnap 13 órától a Balassagyarmat ellen.
A Makóra az 5. helyen álló Balassagyarmat, míg a Hódmezővásárhelyi FC-re a sereghajtó, eddig mindössze egy győzelmet szerző Mohács csapata vár ellenfélként a labdarúgó NB III. Közép csoportjának idei utolsó előtti, 19. fordulójában. Mindkét mérkőzést vasárnap 13 órától rendezik, és megyénk két csapatának vezetőedzője egyaránt abban bízik, hogy három ponttal a zsebben fordulhatnak rá az idei év utolsó körére.
– Remélem, hogy minél többen kilátogatnak, és tudunk mutatni végre hazai pályán egy igazán jó játékot egy rangadón is. Ezzel egyelőre még adósak vagyunk, de úgy érzem, ha sikerülne, akkor nagyszerűen zárhatnánk le ennek a csodás őszi félévnek a hazai részét – kezdte várakozásait a Makó FC trénere, Siha Zsolt. Ahogyan kiemelte, komoly ellenfél látogat a makói pályára: az idegenben kifejezetten erős alakulatnak számító Balassagyarmat eddigi 18 mérkőzéséből 10-et megnyert, 3-szor játszott döntetlent, és 5-ször kapott ki, ezzel pedig a tabella 5. helyén áll.
– Ha csak a játékoskereteket nézzük, akkor a Balassagyarmat egyénileg az egyik legjobb, ha nem a legjobb csapat, amelynek célja egyértelműen a feljutás volt az idény elején. Úgy gondolom, hogy ez valamelyest már változhatott náluk, de mindenképpen nehéz meccsre számítok – fogalmazott Siha Zsolt.
Koncz Zsolt csapatára, a Hódmezővásárhelyi FC-re a tabella alapján valamelyest egyszerűbb forduló vár.
A HFC azt a Mohácsot fogadja vasárnap 13 órától a Városi Stadionban, amely mindössze egy győzelmet ért el eddig, ezenkívül 4 iksz és 13 vereség áll a neve mellett.
– Nem azt mondanám, hogy a kötelezőt hoznánk, hanem inkább úgy fogalmaznék, hogy a három pontot szeretnénk itthon tartani. Úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő két hazai meccsen ha nyernénk, azzal tudnánk stabilizálni a helyünket a középmezőny élbolyához. Pont emiatt ez a két meccs számunkra élet-halál harc, amelyeken megmutathatjuk, hogy milyen tartása van a csapatnak, és milyen egyéniségekből áll az együttes. Itt megmutatkozhat, ki milyen karakter a pályán – mondta a vásárhelyiek mestere, majd hozzátette: a múltból nem élnek meg, a jelen van és a jövő, ennek tudatában lépnek pályára a következő két bajnoki mérkőzésen.