2021.07.25. 09:04
Körforgalom épül a balesetveszélyes makói kereszteződés helyére
Megvan a közbeszerzési eljárás győztese, de csak augusztus elején fog kiderülni, melyik cég építheti meg a körforgalmat a Rákosi úti kereszteződésben. A munka októberben indul, és nyolc hónapot vesz majd igénybe. A projekt a kiemelt közlekedésbiztonsági beruházások részét képezi.
A Délmagyarország információi szerint sikeres volt a közbeszerzési eljárás, azaz megvan a Rákosi úti körforgalom építője.
A Rákosi út és az M43-ról levezető szakasz Makó határában lévő kereszteződéséről van szó, amely rendkívül balesetveszélyes. Megírtuk, kilenc esztendő alatt közel félszáz karambol történt ott. Az évek során több súlyos sérültet szállítottak a kereszteződésből kórházba, négyen meg is haltak. Megkérdeztük a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt-t, melyik cég lett a győztes, ám csak annyit reagáltak kérdésünkre, hogy augusztus elején fognak válaszolni.
Azt egyébként már februárban is tudni lehetett, hogy lesz körforgalom, akkor jelentette be ugyanis a jó hírt a helyszínen Farkas Éva Erzsébet polgármester. Továbbá emlékeztetett arra, hogy 2019-ben született kormányhatározat arról, hogy ez a beruházás bekerüljön a kiemelt közlekedésbiztonsági beruházások közé. Időközben az engedélyes és a kiviteli tervek is elkészültek. Az építkezés várhatóan októberben indul el, és nyolc hónapig tart majd – mondta akkor, és ebben azóta sincs változás.
A tervezett építményről pedig azt lehet tudni, hogy annak külső kerülete 24, a belső pedig 15 méteres lesz. A körforgalom építése mellett több fejlesztés is megvalósul a kereszteződésben. Közvilágítást telepítenek, és üzemi utakat is kialakítanak, táblákat helyeznek ki.
Súlyos baleset egyébként a februári bejelentés óta is történt a helyszínen annak ellenére, hogy a balesetveszélyt továbbra is kihelyezett táblákkal és ideiglenes útszűkítéssel igyekeznek csökkenteni a szakemberek.