2024.09.16. 19:30
Egyik végletből a másikba esett az időjárás
Egyetlen éjszaka alatt váltott az időjárás forró nyárból késő őszre múlt hét végén. Bár ciklonok máskor is vetettek már véget hirtelen a nyárnak, most sem előtte, sem mögötte nem volt átlagos az időjárás – ezért éreztük ilyen durvának a váltást.
Bár az ősz általában egy évszakváltó fronttal szokott beköszönni Magyarországra, a meleg idő most egy csapásra és nagyon durva kontraszttal szűnt meg, ami sokak hangulatát megviselte. A hosszú, forró nyár után múlt hétvégén egy éjszaka leforgása alatt késő ősz lett tartós csapadékkal, a lenge ruhákat azonnal kabátra kellett cserélni. Bár sokakat megdöbbentett ez az éles fordulat, a meteorológus szerint ez azért annyira nem ritka jelenség.
– A hasonló ciklonok máskor is egy csapásra véget vetettek a nyárnak. Idén a nagy melegre érkezett eső és a tartós borultság miatt éreztük nagyon gyorsnak ezt a váltást – fogalmazott Tóth Tamás, a HungaroMet Nonprofit Zrt. meteorológusa. Hozzátette azonban, a ciklon előtt és mögött sem átlagos időjárási körülmények uralkodtak.
Rekord hőség, extrém szárazság
– Szegeden és környékén a nyár rendkívüli volt. A mérések kezdete óta, azaz az elmúlt 150 évben mindössze egyetlen egyszer fordult elő, hogy egy hónapban meghaladta a havi középhőmérséklet a 25 fokot, idén azonban júliusban és augusztusban is 26 fok felett volt ez az érték. De rekordot döntöttünk a forró napok számában is: összesen 32 napon haladta meg a csúcsérték a 35 fokot. Mindezek mellé soha nem éltünk át ennyi trópusi éjszakát: még a repülőtér mellett is 26 ilyet jegyeztek fel
– sorolta a hőmérsékleti rekordokat Tóth Tamás.
A kíméletlen hőség ráadásul extrém szárazsággal is párosult.
– Augusztusban Csongrád-Csanád vármegyében hullott a legkevesebb csapadék, volt, ahol nem is esett mérhető mennyiség. Nem véletlen, hogy ilyen komoly aszályhelyzet alakult ki – jegyezte meg a meteorológus.
Kánikulából késő őszbe
A nagy meleg még szeptember elején is kitartott, ami szintén ritka, ennek vetett véget hétvégén a Boris ciklon, amely vármegyénkben területi átlagban 40 milliméternyi esőt hozott a földekre és alig engedte 10 fok fölé a maximum hőmérsékletet.
– Szegedet egyébként még nem is érintette olyan mértékben, mint Nyugat-Magyarországot, Ausztriát vagy Csehországot
– jegyezte meg Tóth Tamás, aki azt is elárulta, hogy ez az esőzés sem áztatta még át a kiszáradt talajt, annak még mindig nagy a vízbefogadó képessége. Érdekes egyébként, hogy míg a Dunán rekordhoz közeli vízszintre számítanak, a Tisza vízállása nem fog változni, hiszen annak vízgyűjtő területén messze nem hullott ennyi csapadék.
Visszatér minden a normál kerékvágásba
Szerencsére viszont most már a Duna vízgyűjtőjén sem várható.
– A következő egy hétben nem várható eső és átlagos szeptemberi időnek örülhetünk a Dél-Alföldön. Szerdától 24-25 fokos nappali maximumok követik a hűvös éjszakákat, reggelente megjelenhetnek őszi ködfoltok. Az a nagy meleg, amelytől múlt hétvégén elbúcsúztunk, már csillagászatilag is lehetetlen, hogy visszatérjen – mondta Tóth Tamás.
Szegedi hírek
- Évente egy pedagógus kaphatja meg, idén szegedi tanárnőt ismertek el a Toldy Ferenc-díjjal
- Programozói versenyt nyert a SZTE csapata
- Megreggeliztették a bicikliseket a TIK-nél (Galéria)
- Folytatódik a Földmíves és Sárkány utca felújítása
- Változékony felhőzet és napsütés szerdán