22 órája
Évente egy pedagógus kaphatja meg, idén szegedi tanárnőt ismertek el a Toldy Ferenc-díjjal
Évente egy pedagógus kaphatja meg a Toldy Ferenc-díjat. Idén egy szegedi tanárnő vehette át ezt az elismerést: Rozsnyai Jenőné Erzsébet ezt elsősorban a Közéleti Kávéházban tartott irodalomtörténeti előadásaival érdemelte ki.
Rozsnyai Jenőné elsősorban a Közéleti Kávéházban tartott irodalomtörténeti előadásaiért kapta meg a Toldy Ferenc-díjat. Fotó: Török János
A Toldy Ferenc-díjat 1981-ben alapította a Magyar Irodalomtörténeti Társaság az egyetemi, főiskolai oktatók, kutatók, muzeológusok, általános és középiskolai tanárok irodalomtörténeti munkásságának elismerése céljából. Az elismerést évente egyszer kaphatja meg egy tanár, idén egy szegedi pedagógust díjaztak. A Csongrádon rendezett Nemzetközi írókongresszuson Gintli Tibor, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke adta át a plakettet és az oklevelet Rozsnyai Jenőnének.
A 82 éves magyar-francia szakos tanárnő pályafutását Pápán kezdte, onnan jött Szegedre.
Két gyermeket szültem, a GYES-ről a Móravárosi iskolába tértem vissza, ahol akkor indult egy érettségit adó, 3 éves képzés. Egy ideig csak magyart tanítottam, mert nem volt szükség idegen nyelvi tanárra, 1991 után azonban már a franciát is oktathattam. Ennek nagyon örültem, mert abba sokkal több munkát fektettem, mint a magyar szakos képesítésembe, és nagyon fájt, hogy nem mindig taníthattam. Ajándék volt tehát, amikor már nyugdíjasként a Csonka iskolába hívtak, hogy legyek ott franciatanár
– mosolygott.
Liza néni – merthogy mindenki így ismeri – azt követően, hogy végleg elhagyta a katedrát, úgy érezte, valami hiányzik az életéből. – Hamar kiderült, hogy nem a dolgozatjavítás – viccelődött. – Azt volt nehéz elfogadni, hogy már nem beszélhetek mások előtt. Ezt a hiányt pótolta a Közéleti Kávéház, ahol több mint 20 éve vagyok előadó – mesélte.
Az irodalmi estek témáit mindig ő választja ki: lényegében azt, amiről szívesen tart előadást. Beszélt már a közmondásokról, a francia szimbolikáról vagy éppen Ady francia hatásra írt műveiről. – Most éppen a levélregényekkel foglalkozok, Ovidiussal kezdem ezt a témát – mondta.
A tanárnő hangsúlyozta, ezeket az előadásokat olyanok hallgatják, akik maguk is járatosak az irodalomban, így a középiskolás tananyag nem elég hozzá. Sok kutatómunkát végez tehát hatalmas, saját könyvtárában, ez azonban egyáltalán nem fárasztja, mert mint mondta, sosem érezte feladatnak, hiszen örömöt okoz neki.
Ez ki is derült beszélgetésünk során. Bár elsősorban életére és munkásságára voltunk kíváncsiak, igazán akkor csillogott a szeme, amikor valami szakmai témáról kezdett beszélni: lelkesen vágott bele abba például, hogy Petőfi milyen nyelvezetet használt és oda is pillanatok alatt átkötött, hogyan élték meg sztárságukat a felkapott költők. Így meg sem lepődtünk a válaszán, amikor azt firtattuk, meddig szeretne még ilyen irodalmi előadásokat tartani Szegeden – melyekért egyébként a Toldy Ferenc-díjat is kapta.
Amíg örömöt okoz, addig mindenképpen
– mondta.
