Labdarúgás

2 órája

Az SZVSE hűséges játékosa 250. meccsét játszotta

A csapat leghűségesebb labdarúgója. 250. meccsét is lejátszotta már az SZVSE NB III.-as együttesében Csamangó Tibor, aki a csapat titkának a közösséget tartja, míg az idei sikerek egyik okának a nyári erősítéseket és a fiatalok gyors beilleszkedését.

Becsei Dávid

Csamangó Tibor (jobbról) és Kelemen Balázs.

Fotó: Karnok Csaba

Az első mérkőzését még utánpótlás játékosként 2007-ben játszotta az SZVSE-ben Csamangó Tibor. Vasárnap a Szolnok elleni mérkőzés előtt viszont már a 250. mérkőzése alkalmából köszöntötték a vasutas klub nevében. 2010-ben eligazolt Sándorfalvára, majd megfordult a Szeged 2011-nél és az Elisport Goldnál is, 2016 óta viszont az SZVSE-t erősíti.

Csamangó Tibor, SZVSE, labdarúgó NB III., Kelemen Balázs, Csongrád-Csanád vármegyei labdarúgás
Csamangó Tibor (jobbról) két legemlékezetesebb meccsét az SZVSE csapatában a 2018-as Amatőr Kupa döntőjében, valamint 2019-ben a Ferencváros ellen játszotta.
Fotó: Török Attila/MW

A 28 éves Csamangó Tibor mára az SZVSE leghűségesebb labdarúgója. 2016-ban még játékostársak voltak, mára Kelemen Balázs a csapat edzője, akinek a személyét kiemelte. A Csongrád-Csanád vármegyei labdarúgás meghatározó tagja évek óta az SZVSE, ezen a nyáron pedig helyi kötődésű labdarúgókkal erősítve már az NB III.-ban is jól szerepel.

Jó közösség, jól igazoltak

– Erre a kérdésre a rövid válaszom Kelemen Balázs személye. A hosszabb pedig az, hogy a csapat magja már évek óta együtt van, egy összetartó baráti társaságot, közösséget alkotunk. A nyáron pedig jól sikerültek az igazolások a hiányposztokra, a fiatalok remekül beilleszkedtek. Ők a rutinosabb futballistáinktól sokat tanulhatnak – válaszolta arra a kérdésünkre, mi lehet a titka az SZVSE sikereinek.

A labdarúgó NB III. Dél-keleti csoportjának tabelláján a hatodik helyen áll az SZVSE tizenkét fordulót követően. Legutóbb a Szolnokot győzték le 3–1-re itthon. Az ESMTK elleni 0–8-as bajnokit követően úgy kerültek hátrányba, hogy egy vitatható szituációban a játékvezető nem ítélt tizenegyest, majd a kontrából a Szolnok megszerezte a vezetést.

Csamangó Tibor szerint nem pánikoltak

– Nem volt időnk szomorkodni a nyolcgólos vereség után, hiszen koncentrálni kellett a Szolnok elleni mérkőzésre. A hét elején átbeszéltük az ESMTK ellen történteket, a hazai meccsen pedig már győzelemre éhesen léptünk pályára. Hátrányban sem pánikoltunk, szerencsére volt még időnk bőven és jól reagáltunk a bekapott gólra – magyarázta arra a felvetésre, hogy nem a legideálisabb helyzetből fordítva nyertek az elmúlt hétvégén.

Cél lehet a középmezőny

Hét győzelem, egy döntetlen és négy vereség. Tizenkét meccsen huszonkét pontot gyűjtöttek eddig. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a szezon elején a bennmaradást tűzték ki célnak, de úgy érzi, a szezon feléhez közeledve akár módosíthatják is ezt a középmezőny elérésére, mert reálisnak tűnik.

Vasárnap 11 órától a hozzá hasonlóan 22 pontos Vasas II. otthonában folytatja szereplését az SZVSE.

Pontot szereznének

– Hasonló játékerőt képvisel a Vasas II., mint a Honvéd II, de bízom benne, hogy előbbi ellen már pontot vagy pontokat szerzünk – utalt arra, hogy a Honvéd II. vendégeként a 9. fordulóban 4–0-s vereséget szenvedtek.

Csamangó Tibor egyik legemlékezetesebb mérkőzése az SZVSE-ben, amikor 2018. április 27-én az Amatőr Kupa-döntőjében 3–1-re legyőzték a Tökölt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában