10 órája
Kutatók Éjszakája lesz a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban
Energiafűzt és világító algát is megtekinthetnek a látogatók a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpontban pénteken. Az intézet a Kutatók Éjszakája programsorozathoz csatakozva tárja ki kapuit a nagyközönség előtt, óvodásoktól a nyugdíjas korosztályig kínálnak izgalmas programokat.
Népszerűsíteni és közelebb hozni a hétköznapi emberekhez a tudományt, bepillantást engedni a kutatók titokzatos munkájába és munkakörnyezetébe – kezdettől fogva ez a Kutatók Éjszakája országos programsorozat legfőbb célja. Ennek jegyében nyitják meg a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont is kapuit a nagyközönség előtt szeptember 27-én 16 órakor, majd este kilencig kínálnak az intézetek dolgozói izgalmas programokat, akik például nemrég tettek új felfedezést a C-vitaminról. Ahogy Hoyk Zsófia tudományos munkatárs, egyik főszervező fogalmazott, óvodásoktól a nyugdíjasokig, minden korosztály találhat majd kedvére valót.
Bebizonyítják, hogy a baktériumok többsége nem „gonosz”
Az érdeklődőket nem csak az épület aulájában várják érdekességekkel, de feltárulnak a laborok titkai is előttük.
Három olyan program is lesz, ami a mikroorganizmusokkal foglalkozik. A köztudatban nincs benne, hogy milyen fontosak a körülöttünk élő mikroorganizmusok. Az, hogy megfelelő mikroflóra legyen a talajban, az az egész élet alapja, ez kell ahhoz, hogy normális növény fejlődhessen. Ahhoz, hogy jó legyen az egészségünk, az kell, hogy rendes, bio tápanyagokat vegyünk magunkhoz. Ha megfelelő növényeket fogyasztunk, megfelelő lesz a bélflóránk. A szájunkban és a bélcsatornánkban lévő mikroorganizmusok jelentik az egészségünk alapját
– emelt ki néhányat a programkavalkádból Hoyk Zsófia, aki hozzátette, hogy sajnos a többségi társadalom a baktérium szót rögtön a betegséggel kapcsolja össze.
Sokkal több olyan baktérium vesz minket körül, ami nem betegít meg, hanem éppen az életet szolgálja. Ha nagyobb figyelmet fordítanának az emberek a száj- és bélflórájukra, jóval kevesebb krónikus betegség lenne
– hangsúlyozta a kutató.
Betekinthetnek egy élő agyba
A legkisebbeket játszóházzal várják, de azt is megtudhatják, mire jó egy hernyó. A nagyobbaknak több mint harminc különféle programot kínálnak. Hoyk Zsófia elmondta, bemehetnek például az üvegházba, ahol energiafűzt és világító algákat is láthatnak. A laborokban kísérleti állatokkal is találkozhatnak, például transzgenikus egerekkel, amelyeken emberi betegségeket modelleznek. Sőt, egy élő rágcsáló agytekervényeibe is betekinthetnek mikroszkópon keresztül.
Dilemmázó diákoknak is hasznos a Kutatók Éjszakája
Hoyk Zsófia arra is kitért, hogy a programokkal nem titkolt céljuk a pályaválasztás előtt álló fiatalok érdeklődésének felkeltése.
A középiskolások mellett azoknak az egyetemistáknak is hasznos lehet a részvétel, akik például még nem találtak maguknak szakdolgozó helyet. Ezeken a programokon nem csak a témákat, de az embereket is megismerhetik, ami szintén nagyon fontos, hiszen nagyon nem mindegy, hogy kivel dolgozik az ember
– mondta el a tudományos munkatárs, aki három évtizede dolgozik kutatóként, egy ideig madridi kutatóintézet munkatársa is volt.
A kutató mindenekelőtt kíváncsi, ezt elsősorban szerelemből csinálja az ember. Azért jó kutatni, mert azzal tud foglalkozni az ember, ami igazán érdekli
– foglalta össze Hoyk Zsófia, hogy számára mi a legkedvesebb a kutatói pályában.
A programok többségére nem kell előzetesen regisztrálni, némelyikre azonban érdemes, mert a laborok befogadóképessége korlátozott.