Szegedi hírek

2024.08.07. 14:00

Horák Renáta és Tötös Roland hajszolja a szerelmet Újszegeden

Nemorino, a jóravaló parasztlegény és Adina, a falu szépének szerelme bontakozik ki sok-sok kacagtató bonyodalmon keresztül szombaton a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi játszóhelyén. Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának főszerepeit a Szegedi Nemzeti Színház két közkedvelt operaénekese, Horák Renáta és Tötös Roland alakítja.

Koós Kata

Fotó: Karnok Csaba

Horák Renáta 2016-ban Galgóczy Judit rendezésében már életre keltette Adinát a szegedi Kisszínházban Gaetano Donizetti Szerelmi bájital című, egyik leggyakrabban játszott vígoperájában. Tötös Roland azonban először szombaton bújik majd Nemorino bőrébe a Szegedi Szabadtéri Játékok újszegedi színpadán. 

Szerelmi bájital
A főszereplők elmondták, hogy könnyedén megy a közös munka, a színpadon kívül is jó barátok. Fotó: Karnok Csaba

Meghalni könnyű, kacagtatni nehezebb

Viszonylag kevés Donizetti-művet énekeltem még, inkább Puccini- és Verdi-operákban játszottam, de az énekmesterek szerint nagyon illik a hangomra. Mostanra pedig meg is szerettem 

– mondta el lapunknak Tötös Roland. 

Nagyon szeretem Donizettit, egyik kedvenc szerzőm Mozart és Rossini mellett. Nagyon fekszenek a hangomnak a koloratúrás, líraibb dallamai 

– vette át a szót Horák Renáta, aki a vígopera kapcsán megjegyezte, hogy azért meghalni könnyebb a színpadon.

Mégis jobban szeretem a vígoperát, noha nehezebb nevettetni, derűt csalni a közönség arcára. Szenvedni, meghalni bárki tud, sőt általában imádják a szopránok magukat sirattatni

 – mondta el mosolyogva.  

Szerelmi bájital
Fotó: Karnok Csaba

Míg a szopránoknál igen gyakori, hogy életüket vesztik az operaelőadásokban, a tenorokra ez kevésbé jellemző, ugyanakkor Tötös Roland számára sem idegen az élmény. Mascagni Parasztbecsületében debütált ugyanis, ahol Turidduként rögtön első komoly szerepében leszúrták. 

 A vígoperában vékony határvonalon egyensúlyozunk. Nagyon kell vigyáznunk, hogy a kacagtatás mellett meg tudjuk őrizni az operaműfaj méltóságát

 – fűzte hozzá Tötös Roland. 

Ábrándok és örök értékek a színpadon

Mindkettejük karaktere komoly jellemváltozáson megy keresztül a történet során. 

Nemorino sokszínű. Álmodozó, hiszékeny, ugyanakkor a hűségben végtelenül kitartó és céltudatos. Csodálatos, hogy honnan hová jut el. Szerintem nagyon szerethető karakter 

– mondta el szerepe kapcsán Tötös Roland. 

Horák Renáta ellenben arról számolt be lapunknak a keddi próba után vidáman, hogy Adina még mindig nem lopta be magát teljesen szívébe. 

Még mindig nem szeretem. Túl magabiztos, fölényes az emberekkel, kineveti a másik szerencsétlenségét az opera elején. Ez nagyon távol áll tőlem, még a mai próbán is úgy éreztem, hogy nem voltam elég rosszindulatú, de azért haladok. Szombatra már biztosan elég galád leszek 

– mondta el nevetve, majd azzal folytatta, hogy a történet végi Adinával már könnyebben tud azonosulni, ugyanis karaktere is sokat változik. Gőgös jelleme egy csapásra elillan, amikor rájön, hogy az igaz szerelem nem távoli, csalóka ábrándokban, hanem olyan örök értékekben lakozik, mint a hűség és az állhatatosság.

Komplex élmény vár a közönségre

Az operát olaszul adják majd elő, de a magyar szöveget vetíteni fogják, így a közönség minden tagja könnyedén tudja majd követni az eseményeket. Noha koncertszerű előadásnak indult, végül teljesértékű produkcióként viszik színpadra Bonecz Veronika rendezésében a Szerelmi bájitalt, ami örvendetes változás volt a főszereplők számára. 

A mai világban nagyon igényli a közönség, hogy minél több impulzus érje. Régen talán kevésbé igényelték a játékot, a díszletet, de ma már elvárják a komplex élményt 

– jegyezte meg Tötös Roland. Ráadásul az operaénekesek számára is nagyobb öröm, ha nem csak hangjukkal, hanem teljes színészi eszköztárukkal lényegülhetnek át egy szerepbe. Pláne egy vígoperában, ahol rengeteg alkalom nyílik a játékosságra, amit a Szerelmi bájital közönségének is bőven mérnek majd szombaton. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában