Filmkritika: A védelmező 3. – Békére lelni végre

Tudomásom szerint nem létezik olyan fogalom, hogy lírai akciófilm, de ha létezne, Antoine Fuqua trilógiája, A védelmező ezen műfaj jeles képviselője lenne. Az első és a második részre oly jellemző mélabús, melankolikus stílust a trilógia záródarabja a csúcsra járatja, a modern akciófilmek „fakó lovasává” emelve a hőst, Robert McCallt. A film helyszíne egy dél-olaszországi település, Altomonte, ahol Robert – akarom mondani, Roberto, ahogy a helyiek ismerik – megannyi testi-lelki megpróbáltatás után végre békére talál. Egy véres leszámolást követően a haldokló Robertet egy helybéli orvos fogadja be, gyógyítja, ápolja. Robert pontosan három napig fekvőbeteg, utána valósággal újjászületik: eleinte bottal jár, aztán már arra sincs szüksége. Egy teljes óra eltelik a játékidőben, mikor a férfi úgy érzi: ismét bevetésre kész. Kell is, hogy régi önmaga legyen, mert a csendes, békés talján városkában felütötte fejét a gonosz. A helyi maffiaszervezet kiskirályként igyekszik uralkodni a településen, szíriai bevándorlókra fogva a drogbiznisztől kezdve a robbantásokig mindent. Robert persze már az elején gyanút fog, a helyszínre is csalja a hatóságokat, és – ahogyan fizikai állapota, rehabilitációja engedi – lassanként magánakcióba kezd. Amit a rosszfiúk ezután kapnak, azt nem teszik ki az ablakba. Nevéhez hűen a címszereplő megvédi az ártatlan olaszokat, és ezzel egyidőben talán saját maga is békére lel végre. Bár a vér örökké és letörölhetetlenül tapad a kezéhez.

Az első öt percnyi erőszakot leszámítva A védelmező 3 roppant lassan indul be. A következő nagy pofonra legalább egy órát kell várni, addig meg gyönyörködhetünk a hangulatos olasz városkában. Ez a tény, mármint hogy az első két rész amerikai nagyvárosi helyszíne után a készítők ezúttal egy olyan városba költöztetik a címszereplőt, ahol együtt él a múlt és a jelen – ez már eleve különleges ízt ad a filmnek. Ha úgy tetszik, pluszt ad a mostani helyszín az eddigi részekhez képest, úgy hangulat, mint tartalom szempontjából. Robertet továbbra is a múlt árnyai gyötrik, ezért talál otthonra a múlthoz ezer szállal kötődő Altomontéban. Egy barátságos olasz orvos szinte a halál torkából hozza őt vissza, és ha már visszatért, feladata van, éspedig az, hogy mindenáron a béke védelmezőjévé váljon. Hogy jó vagy rossz ember, azt nem tudja, de mivel nem tudja, ez épp elegendő válasz a békés olaszok számára. Ők adnak neki egy újabb esélyt, és ezt az esélyt Robert McCall bizony nem rest kamatostul visszafizetni.

A film plakátja szerint A védelmező 3 „Az utolsó fejezet”, ami valahol érthető, hiszen az igazságosztó főhős szerepében látható Denzel Washington jövő ilyenkorra már a 70. életévét tapossa. (Csak összehasonlításképp: pont tíz év van közte és a John Wicket alakító Keanu Reeves között.) Ennek ellenére – vagy éppen ezért? – Robert brutálisabb, mint valaha, azaz a 18-as karika még sosem volt ennyire indokolt A védelmező-filmek esetében.

Kiszámíthatatlanságot ezúttal se várjunk, bonyolult sztoritól sem kell tartani, amit viszont lehet hiányolni, az a dinamizmus. Akciófilm autós üldözés nélkül? Sok dologért kárpótol a dél-olaszországi táj, de azért mindenért nem. Bizonyára a líraiság rovására ment volna az eggyel több akciójelenet, ám aligha bántam volna. Marcelo Zarvos zenéje azonban világklasszis. Washington tekintete, a táj és a filmzene az, ami együttesen valamivel az átlag fölé emeli ezt az utolsó fejezetet. 

6/10