Filmkritika: A kék bogár – A család erősebbé tesz

A Kék Bogár mozgóképes bemutatkozását az sem segíti, hogy a címszereplő finoman szólva sem tartozik a legismertebb szuperhősök közé. Az még megvan, hogy Batman meg Superman, sőt az is, hogy Wonder Woman, na de Kék Bogár? Nem véletlen, hogy a DC égisze alatt elkészült film az eredeti tervek szerint az HBO Maxon debütált volna, nem pedig a mozivásznon. Hogy végül a mozibemutató mellett döntöttek a fejesek, az a film etnokulturális jellegével magyarázható. Kék Bogár ugyanis egy hétköznapi mexikói srác, aki háromgenerációs családjával az Egyesült Államokban éli mindennapjait.

Anno a Coco volt ilyen a Pixar háza táján, hogy a „mexikóiságot” bevitte az animációs filmek világába, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy a nagy sikernek örvendő képregényfilmek is üdvözölhessék a maguk mexikói főhősét. Csak míg a Coco egy ritka nagy mestermű, addig a Kék Bogár legfeljebb egy néhol bájos, de többnyire unalmas iparosmunka. Se több, se kevesebb. A főszereplőt úgy hívják, hogy Jaime Reyes, amit szigorúan úgy ejtünk, hogy „hájme”, nem pedig „dzsémi”.

A név kötelez, ennélfogva a kiejtése egy roppant fontos tényező: eleve identifikálja hősünket. Hősünket, aki egyszerre büszke és félszeg mexikóiként tör magának utat Amerikában, amikor megszerzi jogi diplomáját. Naivan azt gondolja, ez majd automatikusan a jólét felé tereli őt, ám rá kell döbbennie, hogy így is csak odáig jut, hogy dúsgazdag amcsi cégvezetők medencéjét sikálja. Mígnem egy napon emberfeletti erőre tesz szert, köszönhetően egy bizonyos szkarabeusznak, ami őt választja ki gazdatest gyanánt. Az imént úgy fogalmaztam, hogy egy szkarabeusznak köszönhetően, jóllehet Jaime egyáltalán nem örül annak, hogy mostantól ő Kék Bogár.

Minden erejével azon igyekszik, hogy valamiképpen megszabadítsa magát a parazita entitástól, ám egy idő után muszáj szembenéznie a sorsával. Muszáj elfogadnia magát, mert Kék Bogár és Jaime immár egy és ugyanaz. A cselekmény előbbi ismertetése is elárulja, hogy a Kék Bogár egy eredettörténet. Az elsődleges célja, hogy megismertesse és megszerettesse a nézőkkel az első latin-amerikai szuperhőst. A DC háza táján annyira figyeltek az autentikusságra, hogy a rendezői széket a Puerto Ricó-i születésű Angel Manuel Soto foglalhatta el. Természetesen magát a címszereplőt is egy dél-amerikai felmenőkkel rendelkező színész formálta meg, nevezetesen Xolo Maridueña. Jaime/Kék Bogár családtagjai is mind-mind az elnyomott spanyolajkú kisebbséget képviselik, akik között találunk tisztes családapát és családanyát, szeleburdi húgocskát, badass nagymamát, valamint egy lázadó természetű, összeesküvés-hívő nagybácsit is.

Az ellenoldalt, vagyis az elnyomók oldalát Victoria Kord képviseli, akit a pályafutása során szebb napokat is látott Susan Sarandon alakít. Ő annak a cégnek a vezetője, aki a csúcstechnológiát kizárólag katonai célokra használná, és ezért fáj neki, hogy az elementáris erejű szkarabeuszt valaki eltulajdonította a vállalat háza tájáról. Carapax névre hallgató morcos szuperkatonájával meglátogatja a Reyes famíliát, ahol azután kő kövön nem marad. A Kék Bogár a maga két órás játékidejével bizonyos mértékig elszórakoztat, de meglepni nem fog. Unalomig ismert történetbonyolítás és karakterek, olykor bájos, máskor szimplán gyermeteg poénok jellemzik a filmet. Hogy félig telinek vagy félig üresnek látjuk a végeredményt, az attól függ, mennyi szuperhősmozit láttunk mindezidáig.

5/10