A Kibukott – sorozatkritika

Ha A Kibukott sztorija kitalált lenne, azt mondanánk, ilyen nincs, egyszerűen nem történhet meg, túl hihetetlen, pláne a 21. században. Miről is van szó? Adott egy feltörekvő fiatal nő, aki mindenáron gazdag szeretne lenni, és célja elérése érdekében bármire képes. Az, hogy gazdag szeretne lenni, nem is igazán tükrözi a valóságot, hiszen Elizabeth Holmes vágya az, hogy Steve Jobsszal és Mark Zuckerberggel említsék egy lapon. Ez az ábránd egy ponton teljesül is. És hogy miért olyan hihetetlen ez? Azért, mert Holmes kisasszonynak csupán egyetlen dologban van tehetsége, az pedig nem más, mint a hazudozás. 

A világ pedig ráharap minden hazugságára. És miközben a közönség és a szakma egyaránt benyeli ezeket a hazugságokat, Holmes szélvész gyorsasággal a világ legfiatalabb női milliárdosa lesz. Ezzel azt is eléri, hogy sikertörténetét az egész nőtársadalom előtt követendő példaként kezelje a média, bizonyítva, hogy nemcsak a férfiaké a világ. Holmes úton-útfélen hangoztatta is: sikerével a tehetséges nőket is igyekszik motiválni. És hogy mi ebben a sikerben a legszomorúbb? Hogy elképesztő hazugságaival Holmes emberéleteket kockáztatott, hiszen a cég, amit alapított, egészségügyi tevékenységet folytatott. A Theranos névre keresztelt vállalat az évezred orvosi ígéretével állt elő: egy csepp vér alapján bármilyen betegséget képesek diagnosztizálni. Elismert kutatók és befolyásos politikusok álltak be a projekt mögé, hogy utánuk megérkezzenek a befektetők is, a Theranos pedig fénykorában (a 2010-es évek első fele) közel tíz milliárd dollár értékű óriásvállalattá duzzadt. Holmes vagyona ekkor mintegy ötmilliárd dollárra rúgott. 2015-ben kezdte el fojtogatni saját hazugságspirálja Elizabeth Holmest. 2018-ban vált végleg ikonikus példaképből elrettentő példává. A döbbenetes sztoriból készült nyolcrészes minisorozat a Disney+ kínálatában érhető el. Megalkotója Elizabeth Meriwether, főszereplője pedig egy igazi hollywoodi nagyágyú, Amanda Seyfried. Vele kapcsolatban sosem hittem volna, hogy egyszer azt írom: valami frenetikus, szó szerint félelmetes, amit művel a képernyőn. 

Eleinte azt gondoltam, kissé túljátssza a szerepét, ám idővel kezdett annyira eggyé válni Elizabeth Holmes figurájával, hogy tényleg félni lehetett tőle, valahányszor megjelent a képernyőn. Olyan erőteljes aura vette körül, amit alighanem a Theranos alkalmazottai is érezhettek a törtető üzletasszony közelében. Semmi meglepő nincs abban, hogy Seyfried ezért a lenyűgöző alakításáért hazavihette az Emmy-díjat.

A kibukott két legnagyobb erőssége tehát maga a sztori, valamint Amanda Seyfried játéka. Előbbi számtalan WTF-pillanatot rejt magában, kezdve azzal, hogy egy címeres csaló hogy a viharba volt képes ilyen magasra jutni. Az alkotók arány- és tempóérzékével azonban olykor gondok adódtak. A felemelkedés-bukás klasszikus történetében a felemelkedés részegység kissé darabos, szétszórt, túlontúl lassú. Ez az az egység, amikor még a színészek is csak keresik a hangjukat, akár az általuk eljátszott karakterek az útjukat. Ha a csúcsra érés folyamata túl lassúra sikeredett, a bukásról azt mondhatjuk, túl hirtelen a bemutatása. Ez persze hűen tükrözi is a valóságot, ám itt nem annyira a gyorsasággal van gond, mint inkább azzal, hogy a készítők nem hagynak időt arra, hogy a sztori végkicsengése leülepedjen a nézőben, nem engedik a katarzist. A kibukott még az utolsó pillanatokban is visszafogottan mesél. Hiányérzetünk támad. Végig az volt az érzésem, hogy a sorozat sokkal jobban működhetne fele ennyi játékidővel, sőt akár egy egészestés filmként is, mondjuk két és fél – három órában, mint például A Wall Street farkasa. Feszesebb, tudatosabb építkezéssel A kibukott körömrágósan izgalmas lehetett volna. Egyedi képi világról nem beszélhetünk, a kreativitást tehát ebből a szempontból is mellőzi a sorozat. Persze ez annyiból indokolt, hogy a túlságosan művészi cicoma bizonyos mértékig épp a hihetetlen történésekről terelné el a figyelmünket. Az alkotók végig a sztorira fókuszálnak, ezzel azt érve el, hogy A kibukott néha a megtanult lecke stréber felmondásának tűnik, igazán markáns, megjegyezhető stílusjegyek nélkül. 

Amit megjegyzünk belőle, az Elizabeth Holmes, pontosabban Amanda Seyfried átható, mániákus tekintete és mimikája. És köszönjük szépen azoknak a hősöknek, akik nem féltek leleplezni az orvostudomány történetének legnagyobb modern kori csalását.