Sorozatkritika: A család barátja

A SkyShowtime-on futó minisorozat a háromgyerekes Broberg család kálváriáját mutatja be, melynek során Jan Broberget, a középső lányt két alkalommal is elrabolja ugyanaz a férfi. Nick Antosca sorozata nem kizárólag az emberrablásra, illetve az elraboltra és az elrablóra fókuszál, hanem a kislány szüleire is. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy A család barátja nem annyira krimi, sokkal inkább lélektani dráma, így aki egy izgalmas macska-egér küzdelemre vágyik, körömrágós nyomozással a középpontban, az messze kerülje el a sorozatot. 

A család barátja sztorija megtörtént eseményeken alapul, miközben kíméletlen képet fest az emberi jóhiszeműségről és manipulálhatóságról. Jan Broberg története intő jel, hogy sokkal jobban vigyázzunk a gyermekeinkre, és hogy a nagybetűs gonosz nem a horrorsztorik ijesztő gonosza, hanem lehet akár a mézesmázos szomszéd is, aki felnőtt férfi létére szemet vet a kislányunkra.

A sorozat alkotóinak kilencszer 50 percük volt arra, hogy megfelelőképpen kibontsák a történetet, és bizony éltek is a lehetőséggel. Az elbeszélés során olykor ugrunk is az időben, de ezek az ugrások mindig jól követhetők, a hatás, az érzelmi azonosulás kedvéért pedig egyenesen szükségesek is. Lévén, hogy igaz történetet filmesítettek meg, az alkotóknak mindenképpen körültekintően kellett eljárniuk, hogy a cselekmény megszerkesztése a lehető legtudatosabb módon történjék. Bár a sorozatnak kétségkívül megvannak a maga nagy pillanatai, üresjárattal szerencsére nem találkozunk. És ha már a nagy pillanatok: A család barátja olyankor a legerősebb, amikor az emberi butaságot, a naivitást állítja pellengérre. A néző sokszor alig hiszi el, amit lát, annyira abszurd, ami történik. Az ilyenekre mondjuk azt, hogy ha erről nem tudnánk, hogy igaz történet alapján készült, egyszerűen nem hinnénk el. Hogy pontosan miről van szó, szándékosan nem akarom elárulni, legyen elég annyi, hogy az úgynevezett grooming jelensége (ez az a folyamat, melynek során egy szexuális ragadozó módszeresen, bizalmi kapcsolatot kialakítva hálóz be egy gyermeket) tükörsimán megfeleltethető a szülőkkel való viszonyra is, csak ekkor nem groomingnak, hanem manipulációnak nevezzük. A sorozat lélektanisága húsbavágó hatást eredményez. Látva a szülők tehetetlenségét, az embernek ökölbe szorul a keze, és az, hogy mindez mennyire átélhetőre sikerült, nagyban köszönhető a zseniális színészi játéknak is. Colin Hanks esetében el lehet felejteni, hogy ő valójában Tom Hanks fia: a teszetosza apa szerepében itt élete alakítását nyújtja. Én magam itt láttam benne először azt a potenciált, ami egykor édesapját is a legnagyobb színészi magaslatokra vezette. Az anya szerepében Anna Paquint láthatjuk, aki nem kevésbé zseniális. Muszáj kiemelni, hogy A család barátjában szinte csak és kizárólag olyan szerepekkel találkozhatunk, amiket elképesztően nehéz hűen prezentálni, de ezeknek a színészeknek mindent sikerült hitelessé tenniük. Összetett érzelmek túljátszás nélkül. És ez még a gyerekszereplőket játszó színészekre is igazak, kiemelve a főhőst alakító Hendrix Yancey-t, aki a tizenegy éves Jant játssza, valamint a tizennégy éves Jant alakító Mckenne Grace-t. Utoljára hagytam Jake Lacyt, akinek a tehetsége már a Fehér Lótusz című sorozatban is feltűnt, és bizony itt is igazolja, hogy érdemes lesz rá figyelni a jövőben. Eddig nem sok karaktert gyűlöltem jobban, mint a Lacy által pazarul megformált pszichopata pedofilt. Szó szerint hátborzongató, ahogyan Jake Lacy, a színész átlényegült Robert Berchtolddá. Ha ő megjelenik a színen, a sorozat egész más fokozatba kapcsol. Ha ennyiből nem derült volna ki, hát leírom: ha van sorozat, amiért érdemes előfizetni a SkyShowtime-ra, az pont A család barátja.

9/10