Sötét anyag – Sorozatkritika

A kvantumfizika varázslatos világa nemcsak az elméleti fizikusokat bűvöli el, de újabban rendre megihleti a művészeket is. Gondoljunk csak a Disney+-on elérhető Devs című sorozatra, az Apple TV+-os Constellationre, vagy épp a Marvel filmstúdió multiverzumos koncepciójára (A Hangya: Kvantumánia, Loki). Nemrég egy újabb multiverzumos alkotásra bukkanhattunk, amely egy népszerű amerikai sci-fi szerző, Blake Crouch regényén alapul. Ez a Sötét anyag, ami – a Constellationhöz hasonlóan – ugyancsak az Apple TV-n érhető el, és igencsak érdemes a megtekintésre.

Sötét anyag - univerzumok sora

A gondolat, hogy végtelen számú univerzum létezik, és azokban az egyes ember végtelen számú verziója megtalálható, bódító agyszülemény, ám ennél is durvább, hogy mindez nem pusztán képzelgés, hanem bizony tudományos hipotézis. Márpedig egy művésznek több se kell, rögtön lecsap egy ilyen feltételezésre, továbbgondolja azt, és végül dramatizálja. Ez történik a Sötét anyagban is, melynek főhőse egy Jason Dessen nevű fizikus, aki azért fáradozik, hogy létrehozzon valami újat, valami döbbeneteset, amivel megrengeti a tudomány mai állását és amivel nevet szerez magának, meg persze jó sok lóvét. Feleségével boldog házasságban éldegél, van egy tinédzser fiuk, látszólag minden rendben, gondtalan az életük. Ám egy nap Jasont megtámadja egy maszkos férfi, aki ellopja a ruháit, azután valami ismeretlen anyagot fecskendez be hősünkbe. Ettől Jason elbódul, és amikor felébred, már egész máshol találja magát. Nem egy másik városban vagy másik országban, hanem egy másik valóságban, egy másik univerzumban! Márpedig ott, abban a világban őt nem annak a Jason Dessennek ismerik az emberek, mint aki valójában. Kérdés persze, mit jelent az, hogy „valójában”, idővel ugyanis ez a kifejezés, hogy úgy mondjam, igencsak elinflálódik.

Komoly a tét

Ennél többet nem fogok elárulni a cselekményből. Amit most megosztottam, azt már gyakorlatilag az első epizód elmeséli, aztán a további nyolcszor ötven perc az igazi(?) Jason Dessen odüsszeájával foglalkozik, miközben egyre többet tudunk meg magáról a címbéli sötét anyagról. A tét tehát nem más, mint az, hogy hősünk hazatér-e családjához, valamint az, hogy a maszkos férfinak milyen motivációi vannak Jason valóságában. A téma roppant izgalmas, és ellentétben például a már fentebb említett Constellationnel, a cselekmény jól követhető, és azok számára is végig élvezhető, akiknek a Constellation vagy akár a Devs már túl sok volt a kvantumfizikából. Blake Crouch sorozatában a tudományoskodás a cselekményt szolgálja, nincs fölösleges filozofálgatás, és ami külön öröm a számomra, hogy a drámázás sincs túltolva. Az, hogy valaki átkerül egy másik valóságba, nyilván önmagában is sokkoló, azzal a ténnyel együtt meg pláne, hogy az alternatív univerzumba kerüléssel az adott személy a családját is elveszíti. A sorozatban tetten érhető drámaiság ebből a sztorielemből táplálkozik leginkább, és kell is a minimális drámaiság, különben aligha érdekelne különösebben Jason Dessen hazatérése. Ha nem lenne benne ez a konkrét cél, a Sötét anyag aligha lenne több, mint a 90-es évek egyik népszerű sorozatának, a Slidersnek az újrafeldolgozása. Persze szerencsére az a gyermeki izgalom, amellyel a Sliders különböző világait figyeltük annak idején, ezúttal is megvan. Amikor Jason kinyit egy új ajtót, az mindig izgalommal tölti el a nézőt, hát még Jasont. Aztán persze, ki tudja, az is elképzelhető, hogy a hősünk által érzett izgalom hatással van arra, mi várja őt az ajtón túl. Jason Dessen mindegyre azon van, hogy kiderítse, hogyan is működik a sötét anyag.

Izgalmas karakterek

A sorozat főszereplőjét Joel Edgerton alakítja, akire egy rossz szavunk sem lehet. Szerepe természetéből adódóan igen komplex, és Edgerton ennek megfelelően hol rokonszenves hősként áll a szemünk előtt, hol pedig ellenszenves antihősként. Feleségét Jennifer Connelly játssza, és szerencsére az ő karaktere sem merül ki annyiban, hogy a „szegény oldalborda, akit meg kell menteni”. A sorozat egyik legizgalmasabb karakterét Alice Braga alakítja, akihez a Sötét anyag talán legszívszorítóbb epizódja kapcsolódik. Blake Crouch sorozatának csupán egyetlen dolgot lehet felróni: a befejezést. Annyi izgalom és fordulat után a záróepizód már képtelen fokozni az izgalmat, sőt visszább is vesz, egyszerűen nem tud meglepetéssel szolgálni. Kissé ponyvaszagú a lezárás, a témához képest túlontúl is leegyszerűsített, tehát aki olyasfajta katarzist vár az utolsó epizódtól, mint amit mondjuk a Devstől megkaphattunk, az csalódni fog. A Sötét anyag egy izgalmas és érdekes sorozat, de nem tudja megrengetni a filmszakmát úgy, ahogyan hőse rengeti meg a fizika világát.