Szegedi hírek

2024.08.30. 17:27

Fogadóteret alakítottak ki a szegedi zsidó temetőben

Felújították és fogadótérré alakították a szegedi zsidó temető gondnoki épületét. Egy állandó kiállítást rendeztek be, amelynek látogatói a sírkerttel és a zsidó temetkezési szokásokkal ismerkedhetnek meg.

Koós Kata

Fotó: Török János

A zsidó temetkezési szokásokkal, a sírokat díszítő szimbólumokkal, a temetéssel foglalkozó szent egylet és a temető történetével, valamint emlékműinek sajátosságaival is megismerkedhetnek a szegedi zsidó temető új fogadóterének látogatói, amelyet pénteken adtak át a nagyközönségnek. 

Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke és Ábrahám Vera, az Archívum munkatársa adta át a fogadóteret.
Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke és Ábrahám Vera, az Archívum munkatársa adta át a fogadóteret. Fotó: Török János

Buk István, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke elmondta, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének támogatásával finanszírozták a Baumhorn Lipót idejében emelt épület felújítását, amelynek egyik része halottmosóként funkcionál, másik felében pedig egy állandó kiállítást alakítottak ki a látogatóknak. Kiemelte, hogy a szegedi temető sírhelyeinek szimbolikája és a Cinterem (a temető szertartási épülete) egyedülálló az egész országban. A hatvanhektáros területen körülbelül hatezer sírkő található.  

A kiállítás anyagát a hitközség Archívumának munkatársai állították össze. Közülük Ábrahám Vera nyugdíjas könyvtáros, temetőkutató elmondta, az épület felújítására mindenekelőtt azért volt égető szükség, mert néhány éve egy nagy viharban egy hatalmas fa rádőlt a tetőre és a ház oldalára. 

– Minden lényeges dolgot kiállítottunk, amely a zsidóság temetési rítusaival van kapcsolatban és a többségi társadalom számára ismeretlen. A fogadótérben elhelyeztünk egy laptopot is, amelyen az elhunyt nevét beírva rákereshetnek a látogatók, hogy sírja melyik parcellában található. További fejlesztést is tervezünk, az összes sír lefotózását és a temető virtuális másának elkészítését, hogy ha valaki Amerikában kíváncsi a hozzátartozója sírjára, meg tudja nézni – mondta el Ábrahám Vera. 

A kiállítási tárgyak között temetői öltözéket is megtekinthetnek a látogatók. 

– Egyszerű, fehér gyolcsba öltöztetik a halottakat, mert a halálban mindenki egyforma. Izraeli földet is kiállítottunk, ugyanis ezt helyezik minden elhunyt feje alá, hogy hazai földben nyugodhasson – fűzte hozzá a hitközség Archívumának munkatársa. 

Ábrahám Vera szeptember 22-én 10 órától temetőbejárást tart, amely során beavatja a sírkert érdekességeibe a megjelenteket, akik a Cinteremben is szétnézhetnek.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában