Helyi életstílus

2024.09.14. 15:51

Civilek ösztönzik a véradást

Delmagyar.hu

– Az, hogy a véradás életet ment, nem szlogen, hanem kőkemény valóság – mondta kollégánk, Szabó Imre a 9. vármegyei civil véradó hét beharangozó sajtótájékoztatóján. 

A civil véradó hét makói nyitóeseményén is sokan jelentkeztek.
A civil véradó hét makói nyitóeseményén is sokan jelentkeztek. Fotó: Szabó Imre

Makói tudósítónkat azért kérték fel a program fővédnökének, mert egy évvel ezelőtt veseátültetésen esett át Szegeden. Előtte egy örökletes betegség miatt leálltak a veséi, 4 és fél évig dialíziskezeléssel tartották életben. Bár a szervátültetéshez nem minden esetben van szüksége a betegnek vérpótlásra, az ő esetében ez így történt.

– Nem csak az orvosaimnak, elhunyt donoromnak, de a véradóknak is hálás vagyok. Nélkülük ma nem lennék itt, ezért kérem, aki teheti, adjon vért – mondta.

Ezt szombaton a makói Koronában is meg lehetett tenni. A Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének makói területi munkatársa, Szalai Norbertné azt mondta, Csongrád-Csanádban hetente ötszáz véradóra van szükség ahhoz, hogy minden tervezett és sürgős műtétet el tudjanak végezni. A férfiak évi öt, a hölgyek négy alkalommal adhatnak vért. Egy alkalommal három ember életét menthetik meg. 

– Szerencsére egyre több a fiatal véradó, sokaknál ez családi program – tette hozzá.

Varga Mártától, a Csongrád-Csanád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ csoportvezetőjétől megtudtuk, a jövő héten, azaz a szeptemberi véradó hét során szeptember 16. és 20. között 5 vármegyei településen, 7 helyszínen 13 alkalommal nyújthatják a karjukat az önkéntesek segítő szándékkal.

– A Miniszterelnökség évente kétszer, tavasszal és ősszel hirdet civil véradó hetet. Utóbbi azért fontos, mert a nyári szabadságolások idején kevesebben adnak vért. A civilek azok, akik a leginkább átérzik az önkéntesség, a társadalmi felelősségvállalás fontosságát, és ennek legegyszerűbb módja a véradás – hangsúlyozta.  

Az utóbbi két civil véradó hét alkalmával vármegyénkében került sor a legtöbb véradásra országosan.

Mikor, hol adhatunk vért?

Makó, Kórház u. 2. Intézet
09. 16. hétfő: 8.00-13.00
Deszk, Tempfli tér 10.
09. 16. hétfő: 14.00-16.30
Szeged, Honvéd tér 4. Intézet
09. 16. hétfő: 7.00-14.00
09. 17. kedd: 7.00-14.00
09. 18. szerda: 10.00-18.00
09. 19. csütörtök: 10.00-18.00
09. 20. péntek: 7.00-14.00
Szentes, Sima Ferenc u. 44-58. Intézeti véradás
09. 17. kedd: 7.30-12.00
09. 18. szerda: 07.30-12.00
09. 19. csütörtök: 13.00-17.00
Hódmezővásárhely, Klauzál u.105.
09.18.szerda: 8.00-11.00
Hódmezővásárhely, Dr. Imre J. u. 2. Intézeti véradás
09. 19. csütörtök: 8.00-13.00

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában