Filmkritika: körötte csend, amerre ment

„S a nép, az istenadta nép, / Ha oly boldog-e rajt’ / Mint akarom, s mint a barom, / Melyet igába hajt?” – olvasható Arany János A walesi bárdok című történelmi balladájában. Boross Martin zseniális filmjében valami hasonlót láthatunk: Pusztaszomaj (egy fiktív magyar falucska) polgármestere valóságos kiskirályként uralkodik a helyi lakosság felett, egyfajta modern kori adósrabszolgaságot fenntartva. Amerre Érsek Gáspár jár, ott csend van, mindenki fél tőle, ezért bólogatnak, és ezért támogatják őt. Ez a megalázó helyzet, ez az egyértelműen körvonalazható hierarchia tűnik fel Tamásnak, aki élettársával, Hannával és haverjával, Krisztiánnal azért jönnek Pusztaszomajra, hogy a helyi közösségi életét kicsit felrázva filmet forgassanak a falubeli gyerekekkel. Tamás a filmforgatás ideje alatt mind több és több helyi lakossal beszél a pusztaszomaji helyzetről, és a hallott információk alapján rakja össze a fentebb már felvázolt képet.

Az ember többet lát a tájból, ha azt távolabbról figyeli. Így eshet meg az, hogy a fővárosból érkező Tamás rövid idő alatt átlátja a faluban eluralkodott modern feudalizmust, ami – ha jobban belegondolunk – annyira azért mégsem modern, hiszen csak a polgármester furikázik Audival, a többiek örülnek, ha van egyáltalán tető a fejük felett. Amikor Tamás ténylegesen megbizonyosodik a polgármester piszkos ügyeiről, igyekszik felnyitni a helyi kisemberek szemét is. Eközben a kamera mindvégig bekapcsolt állapotban van, hiszen hősünk jól tudja, hogy Dávid és Góliát csatájából csak akkor kerülhet ki győztesen a kisember, ha mögötte ott a média mindent elsöprő ereje. Ami az egyik nap még szórakoztató filmforgatás volt a gyerekekkel, az a következő nap már egy kordokumentum megörökítése: a magyar valóságé.

A Nyersanyag legfeszültebb és egyúttal legütősebb jelenetei közben gombóc van a torkunkban. Utólag tudtam meg, hogy a forgatókönyv Szántó Fanni munkája; azé a Szántó Fannié, akinek a 2021-es esztendő egyik legnagyszerűbb szövegkönyvét köszönhetjük (Külön falka). Kiemelkedő tehetségéről ezúttal is megbizonyosodhatunk. A Nyersanyagban nem nagyon találunk fölösleges mondatot, mint ahogy olyat sem, ami annyira életidegen lenne, hogy egyik színész sem tud vele mit kezdeni. A filmben ugyanúgy hitelesek a tízéves falusi kisfiú gondolatai is, mint a belpesti bölcsészé. Jó, életszagú mondatokat a színészeknek is könnyebb elmondaniuk, és ennek köszönhetően a színészi játékra sem panaszkodhatunk. Külön ki kell emelni a Tamást alakító Dér Zsoltot, valamint a polgármester bőrébe bújó, olykor egészen félelmetes kisugárzással rendelkező Pál Andrást. Nem hagyhatom szó nélkül a főszereplő tinilányt, Zsanit játszó Szabó Stefi munkáját sem, aki bámulatos természetességgel hozza ezt az egyáltalán nem könnyű szerepet.

Boross Martin filmje thrillerként és drámaként egyaránt megállja a helyét, de ami a legjobb benne, az az, hogy figurái egyáltalán nem fekete-fehérek, illetve azt sem lehet egyoldalúnak nevezni, ahogyan Boross hozzányúlt ehhez a kényes társadalmi problémához. Többféleképpen is be lehetett volna fejezni a filmet, én viszont úgy gondolom, hogy amit végül az alkotók választottak, az a lehető legjobb, leghatásosabb és legelgondolkodtatóbb zárás. Egyszerre cinikus, szomorú és sokkoló. Egyszóval katartikus.

9/10

Képalá: Nem sokan merik megtenni: Tamás (Dér Zsolt) a polgármester (Pál András) színe elé járul.