Vattacukor és szirénaszó a rendőrségi nyílt napon - galériával, videóval

Gyerekzsivajtól volt hangos a rendőrség szegedi, Hunyadi téri Kiképző Központja, ahol nyílt napot rendeztek szombaton. A kicsik, és a szüleik beleülhettek a rendőrautókba, és még a szirénát is bekapcsolhatták.

Suki Zoltán

– Biztos, hogy kiskorunkban sokunk álma volt, hogy egyszer testközelből is megfigyelhessük, hogy milyen egy rendőr munkája, hogyan telnek a hétköznapjai. A nyílt napunk egy remek lehetőséget kínál arra, hogy a vendégeink betekintést nyerjenek sokrétű munkánkba. Ezáltal közelebb tudjuk őket hozni a hivatásunkhoz. Munkatársaink ilyenkor közvetlenebb, kötetlenebb keretek között beszélhetnek a szakma szépségeiről – mondta lapunknak a Hunyadi téri Kiképző Központban megrendezett rendőrségi nyílt napon a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. 

rendőrség, nyílt nap, Szeged
A rendőrautó volt a legérdekesebb a gyerekeknek. Fotó: Karnok Csaba

Közelebb került a rendőrség 

Csordás Zsanett hozzátette, hogy tartalmas, változatos programot állítottak össze a napra. Érdekes színfoltja volt a rendezvénynek a kutyás és a közterületi támogató alosztály bemutatója. Emellett a szabadulószobában feladványokat fejthettek meg a látogatók, és a Balesetmegelőzési Bizottság ügyességi pályáján próbára tehették gyakorlati KRESZ-tudásukat is. 

Vattacukor is volt

A nyílt napra az óvodás korosztálytól az általános iskolásokon át a középiskolásokig és a felnőttekig mindenkit vártak. És sokan jöttek is. 

Természetesen a gyerekek voltak a legérdeklődőbbek, akiket alig lehetett kiszállítani a rendőrautókból, főleg, hogy a szirénát is bekapcsolhatták. De beleülhettek a határon dolgozó kamerás kocsiba is, ami éjjel is tökéletesen rögzít, és bármit észre lehet venni a segítségével. Ha pedig valaki megéhezett, vásárolhatott vattacukrot, és sok más finomságot.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában