Kivételesen éjjel mentek iskolába a gyerekek - galériával

Megszállták a gyerekek a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskolát pénteken éjjel. Olvastak, filmet néztek, és még elemlámpával is kutattak.

Suki Zoltán

Nagyszerű programot találtak ki a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a pedagógusok. Megszervezték, hogy pénteken éjszaka is a gyerekeké legyen az iskola. Olyannyira, hogy a tornateremben aludtak, miután egy kicsit tanultak, és sokat játszottak. 

gyerekek, iskola, Szeged
A gyerekeknek kivételesen különleges éjjel az iskola. Fotó: Karnok Csaba 

Kertész Eszter az intézmény főigazgatója lapunknak elmondta, hogy az Átolvassuk az éjszakát nevű programban egy régi hagyományt élesztettek fel. Eredetileg csak az angolosoknál volt ez a program. 

– Azonban most úgy döntöttünk, hogy nemcsak a kéttannyelvű osztályokban tartjuk meg, hanem kibővítjük az általános tantervű osztályokra is. A gyerekek a tanult nyelvnek megfelelően dolgoztak fel bizonyos regényrészleteket. Például németül egy rejtélyes krimitörténetet, angolul pedig a Robinson Crusoe, vagy a Frankenstein, vagy éppen a Tom Sawyer kalandjaiból olvastak el egy fejezet, amit aztán feldolgoztak. Akik magyarul olvastak, ők pedig Lázár Ervin Négyszögletű kerek erdő című művével foglalkoztak – mondta a főigazgató.

A gyerekek közösen felolvasták a regényrészletet, amihez a tanárok készítettek egy feladatlapot, aminek a segítségével játékosan elemezték a művet. 

Az olvasás után pedig jött a szórakozás. Az iskolában lekapcsolták a lámpákat, csak az őrfények maradtak, és a gyerekek zseblámpával indultak annak a háromszáz plüssállatnak a keresésére, amit a pedagógusok korábban elrejtettek. Miután pedig ennek is vége lett, visszamentek a tornaterembe, ahol hajnalig filmet néztek.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában