Joker – A komédiás hattyúdala

Nagyjából vitán felül áll, hogy a 2019-es Joker az év egyik legnagyszerűbb hollywoodi produktuma volt, amelyben az addig leginkább csak vígjátékokban utazó Todd Phillips a rendezés, a címszereplőt megformáló Joaquin Phoenix pedig a színészet magasiskoláját mutatta be. A hír, miszerint az alkotás második részt kap, alaposan felcsigázta a mozikedvelő közönséget (köztük engem is), az elvárások pedig – egy zseniális első etapot követően – az egekbe szöktek. 

Sajnos, azonban nem minden arany, ami Joker. És az, hogy a film musicalbetéteket is tartalmaz, csak a legkisebb gond. Sőt, a Joker „musicalszerűsége” a tervezőasztalon még igenis jól mutathatott, hiszen ez egy merész lépés az alkotók részéről, márpedig az első részből kiindulva megállapítható, hogy értő kezekben a Joker világa bőven elbírja a merészséget. 

A filmhez még magát Lady Gagát is szerződtették, mintegy bebiztosítva a sikert, ám itt muszáj hangsúlyozni, hogy ami Lady Gaga, az sem mindig arany ám. A poplegenda ugyan a Jokerben is kamatoztatja egészen kiemelkedő hangi adottságait, de bizony tetszettek volna erős karaktert is írni a szerepéhez. Gaga az őrült komédiás nagy szerelmét alakítja, és bár a teljesítményére egy rossz szavunk sem lehet, ez a karakter legtöbbször inkább csak egy dalolászó biodíszlet, semmint egy árnyalt hús-vér szereplő. A szerepe elvileg rendkívül fontos, sőt gyakorlatilag rá, illetve a Jokerrel való kapcsolatára épül a film koncepciója. Az alcím sokat sejtetően így hangzik: Kétszemélyes téboly. Ez ugyanakkor nem csak arra utal, hogy Joker magával rántja a szerelmét a teljes őrületbe, hanem azt is sugallja, hogy már maga Joker is két személyiséggel rendelkezik. A társadalom józanabbik fele azért dolgozik, hogy a két személyiség közül a férfi eredeti(?) énje, polgári nevén Arthur Fleck kerekedjen felül. Van azonban egy olyan réteg, nem is kevesen, akik lázadót, harcost, mártírt látnak a férfiban, és abban érdekeltek, hogy Joker mihamarabb elszabaduljon. A férfi a tárgyalása idején börtönben sínylődik, ahol teljesen leszedálják, ám aztán jön a szerelem részegítő mámora. Nagyjából ezzel az egyetlen mondattal le is lehet írni a Joker új részének a cselekményét, ami alapvetően nem lenne gond, ha éppenséggel ugyanolyan bivalyerős jeleneteket kapnánk most is, mint amilyenek az első részt jellemezték. Hangsúlyozom, fél évtized telt el az első rész bemutatása óta, mégis két kezem is kevés ahhoz, hogy megszámoljam, hány emlékezetes jelenettel ajándékozott meg anno a Joker. Most egy kezem is túl sok ehhez. Pedig Joaquin Phoenix ezúttal is teszi a dolgát becsülettel, és már csak ezért is kár, hogy a játékidő zömében egy fásult, enervált Jokert kell megjelenítenie, aki hiába kapja fel bohócgúnyáját és a sminket, sajnos már hírül sem annyira vérfagyasztó, mint öt évvel ezelőtt.

Todd Phillips és csapata már az első részben is kísérletezett azzal, hogy lemeztelenítse előttünk Arthur Flecket, és ez akkor újszerűen, sőt egyenesen sokkolóan hatott. Most a készítők ugyanezzel próbálkoztak; Arthur védtelenségének, illetve sérülékenységének a bemutatásával elmentek egészen a falig. Mindezt valódi tetőpont, katarzis nélkül. Szerencsére még így is van azért egy-két művészi megoldás, ami egyértelműen kiemeli a filmet a középszer mocsarából, de a csalódás sajnos egyértelmű. Az alkotók szemlátomást éppúgy küszködnek, mint hősük, úgyhogy ez a film nemcsak a címszereplő hattyúdala lett, hanem magáé az alkotásé is.

6/10