Közmondások

Az újságban ezen a helyen – persze, a többin is – olyan írásnak kell lennie, ami nem elvesz az olvasó életéből, hanem hozzáad. De nagy igazságokkal sem szabad támadni, mert azokra általában magunktól rájövünk, átéljük. Ugyanis sokkal könnyebben tanulunk, okolunk saját tapasztalatból, mint, ahogy a mondás tartja az okosról, más kárán (no, tessék, egy nagy igazság...). Mert hiába látjuk, hogyan járt ismerősünk, barátunk, családtagunk és fogadjuk meg, ezt a hibát nem követjük el, elfeledjük, átéljük, elkövetjük.

Gyakran emlegetjük a közmondásokat, melyek csakis szellemességük okán nem válnak közhelyekké. A neten fantasztikus gyűjteményeket találhatunk, és bele-bele olvasva, valóban azt érezzük, amiről nincs közmondás vagy szólás, az nincs is. Minden helyzetre találunk bölcsességet. Csak az a baj, igazságukra mindig később, későn jövünk rá. Lehiggadva döbbenünk rá, hogy a harag rossz tanácsadó, amikor már mindenkit vérig sértettünk dühünkben. Mondogatjuk, hogy a szerelem vak, de olykor rácsodálkozunk, ennyire? Azért nem ártana néha egy kontaktlencse… Ha már a látás: az apád nem volt üveges „figyelmeztetéssel” olyankor élünk, ha közösségi térben többen nézünk egy tévét, mondjuk sörözőben a Pick-meccset. Ezen nem illik felfortyanni, mert tudjuk, az rossz tanácsadó. Több száz magyar közmondással vértezhetjük fel magunkat, ismételgethetjük, legtöbbje poénnak is remek, és a humor, a jókedv, a nevetés megoldja a problémákat, az ideg, a görcs és a feszültség fokozza. Gyorsan hozzáteszem: tapasztaltam, és bizony általában azután, hogy már csak magamon nevethettem hülyeségem miatt.

Visszaidézve a nyitó közmondást, én már azzal is elégedett lennék, ha a saját hibáikból tanulnának az emberek. Okos és bölcs dolog lenne.