2024.09.16. 14:19
Szegediek is segítik a dunai árvízi védekezést
Rengeteg ember munkáját teszi szükségessé a legmagasabb fokú árvízvédelmi készültség, így Szegedről is mentek szakemberek segíteni a Duna felső szakaszára.
A 2013-as rekord árvízhez hasonlóra számítanak a Duna magyarországi felső szakaszán a szakemberek, miután az Európára lecsapó Boris ciklon hatalmas mennyiségű csapadékot hozott magával. Közép-Európában a hirtelen lehullott vízmennyiség miatt a folyók több helyen már kiléptek medrükből, és lakóházakat öntöttek el. Ausztriában, Lengyelországban, Romániában és Csehországban már halálos áldozatai is vannak az áradásoknak.
Nálunk a legnagyobb árhullám Szigetközt, a Dunakanyart és Budapestet fenyegeti. A legmagasabb fokú árvízvédelmi készültség rengeteg ember munkáját teszi szükségessé, így Szegedről is mentek szakemberek a helyszínre.
– A szegedi igazgatósághoz is érkezett be létszámbiztosítási igény, amelynek megfelelően 62 kollégát – köztük egy hölgyet – küldtünk, hogy ott teljesítsen szolgálatot. Ők hétvégén már meg is érkeztek, és mostanra bekapcsolódtak a védekezésbe: részt vesznek a figyelőszolgálatban, a műszaki irányításban és a védműerősítésben. Ők most 24 órában ott dolgoznak, feladatot a győri igazgatóságtól kapnak – mondta el lapunknak Kozák Péter, az Alsó Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
Szegedi hírek
- Évente egy pedagógus kaphatja meg, idén szegedi tanárnőt ismertek el a Toldy Ferenc-díjjal
- Programozói versenyt nyert a SZTE csapata
- Megreggeliztették a bicikliseket a TIK-nél (Galéria)
- Folytatódik a Földmíves és Sárkány utca felújítása
- Változékony felhőzet és napsütés szerdán