2024.09.01. 08:25
Ambrózfalva 180 éves
Százhúsz békéscsabai evangélikus vallású szlovák család új otthont keresett. 180 évvel ezelőtt Ambrózfalva területét jelölte ki számukra az akkori temesi kincstári jószágigazgató, báró Ambrózy Lajos.
A helytörténeti gyűjteményben megtekinthető Ambrózfalva alapítójának, báró Ambrózy Lajosnak a fotója – mutatta meg Csirik László. Fotó: Kovács Erika
Csirik László 2015-től 2019-ig töltötte be Ambrózfalva polgármesteri pozícióját. A következő ciklusban már nem indult. Ezt követően a család mellett a családfakutatás vált számára a legfontosabbá.
Ambrózfalva anyakönyvei és azok, akikről beszélnek
A kutatás során kapcsolatba kerültem egy pitvarosi elszármazottal, aki tagja volt egy szlovákiai, galántai egyesületnek, amely az alföldi, szlovák eredetű települések anyakönyveinek feldolgozását tűzte ki célul. Az így összegyűjtött adatbázisból például Tótkomlóson is kiadtak egy könyvet. Amikor a családfakutatásba kezdtem, akkoriban fogtak volna hozzá az ambrózfalvi anyakönyvek feldolgozásához. Jött az ötlet, hogy ők DVD-n elkészítik az adatbázist, mi pedig írjuk meg hozzá a könyvet. Én, mint az Ambrózfalváért Közalapítvány elnöke, a Szegeden élő másodunokatestvéremmel, Csirik György szerzőtársammal, együttműködve az Ambrózfalvi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzattal, belevágtunk a munkába
– tudtuk meg Csirik Lászlótól. Másfél éves kutatómunka után elkészült az „Ambrózfalva anyakönyvei és azok, akikről beszélnek” című könyv magyarul és szlovákul.
1843 nagyon aszályos év volt
A könyvben a 180 éves település alapításának körülményeiről is lehet olvasni. Erről is kérdeztük Csirik Lászlót, aki a település lakói közül talán a legjobban ismeri Ambrózfalva történetét.
A település névadója Ludvig von Ambrózy, vagyis báró Ambrózy Lajos.
A budai levéltárban megtaláltam az eredeti aláírását is. Ambrózy temesi, kincstári jószágigazgató volt, a monarchia tisztségviselője. A temesi jószágigazgatóságnak két kihelyezett központja volt akkoriban, az egyik Pécskán. Oda fordult a 120 evangélikus vallású békéscsabai szlovák család segítségért. 1843 nagyon aszályos év volt, ezért szerettek volna máshová költözni. Először a kövegyi pusztából ajánlott nekik a kincstár egy részt, de azt kicsinek találták. Utána a pitvarosi puszta egy részét kínálták fel nekik, a mai Ambrózfalva területét
– mondta Csirik László. A terület korábbi bérlői pitvarosi gazdálkodók voltak, akiknek éppen akkor járt le a bérleti szerződésük.
Dohánytermesztő községeket hoztak létre
Báró Ambrózy Lajos a kincstártól azt kapta feladatul, hogy dohánytermesztő községeket hozzon létre a monarchia dohányszükségletének kielégítésére. Első körben a pitvarosi bérlőknek ajánlották fel a lehetőséget, de zömük, nagyjából kétharmaduk, ezt nem vállalta. Az új otthont kereső békéscsabai evangélikus szlovákok viszont éltek a lehetőséggel.
1844. április 17-én írta alá 103 család, férj és feleség a 20 éves szerződést, a szám rövid időn belül 120-ra egészült ki. Köztük volt Csirik András, a szépapám is. Minden család húsz holdat kapott, ebből egy hold belterületen, a többi külterületen volt. A belterületi rész lett a házhely. A szerződés a monarchia érdekeit szolgálta, ezért a bérlők igencsak bizonytalanságban érezték magukat. Ha bármi okból nem teljesítették volna a szerződésben foglaltakat, akkor a portát kötelesek lettek volna eredeti állapotba visszaállítani, vagyis le kellett volna bontaniuk a házat, a fákat pedig kivágni. Csak úgy lehetett elköltözni, ha találtak valakit a helyükre, aki folytatta a dohánytermesztést. Éppen ezért az első időkben házat nem is építettek, csak kunyhókban, viskókban éltek
– tudtuk meg Csirik Lászlótól. A kapott terület egynegyedén kellett dohányt termeszteni, a többit, egy előírt vetésforgó szerint, szabadon használhatták. A dohánytermés felét, amellett, hogy a területért bérleti díjat fizettek, le kellett adni, a másik felére pedig elővásárlási joga volt a kincstárnak. Az eszközeik kezdetlegesek voltak, ráadásul az időjárás akkoriban sem mindig fogadta kegyeibe az embereket.
Az özvegyek nem sokáig maradtak egyedül, újraházasodtak
Ambrózfalva utcái sakktáblaszerűek.
Így osztották és mérték ki a korabeli mérnökök a földet. A házak felépítéséhez kölcsönt kaptak az idetelepülők, amivel összességében a kincstár járt jól. A fennmaradt emlékek szerint az a család, ahol az egyik családtag megbetegedett, vagy meghalt, nagy bajba került, mert nem sok esélye volt, hogy a kincstár szerződésben meghatározott követeléseit teljesítse. Éppen ezért az özvegyek nem sokáig maradtak özvegyek. Az anyakönyvi bejegyzések szerint hamar újraházasodtak, mert egyedül, gyermekekkel, szinte lehetetlen volt megfelelni a feltételeknek
– mesélte.
Csirik László beszélt arról is, hogy a falut nevezték Kis-Pitvarosnak, Ambrózyházának, ami 1849-től Ambrózi-falvára, végül, 1908-tól Ambrózfalvára módosult.
1907-ben épület az új állami óvoda és iskola
Az alapítás után nem sokkal, már 1845-ben imaterem és lelkészlak is épült Ambrózfalván az evangélikus egyház jóvoltából. 1891-ben 1006, többségében szlovák lakosa volt. Két évvel később épült ki a Mezőhegyes-Tótkomlós-Orosháza vasútvonal. 1907-ben új állami iskola és óvoda is épült. A községet 1918 áprilisától 1920 márciusáig a román katonaság tartotta megszállva.
A monarchia megszűnése után már nem volt kötelező dohányt termeszteni, a szabályok is megváltoztak. Csirik László elmondta, nem maradtak fenn adatok, hogy Ambrózfalván meddig éltek a dohányból az emberek, de ő még emlékszik rá, hogy gyermekkorában, a ’60-as években az asszonyok kisszékeken ülve fűzték a községháza udvarán a dohányt, a férfiak pedig hordták fel a középületek padlására szárítani.
A lakosságcsere mindent megváltoztatott
A település nemzetiségi összetétele 1947-ben a Benes-dekrétumok nyomán végrehajtott szlovák-magyar lakosságcsere során változott meg, amikor a szlovákok többsége a jobb élet reménysége miatt Ambrózról kitelepült, Csehszlovákia szlovákiai feléből pedig magyarokat telepítettek ide. Körülbelül 500-an, a lakosság 40 százaléka költözött ki Farkasdra és Negyedre.
Komoly agitáció folyt a faluban. A könyvünkben van is egy plakát, amin az olvasható: „A szülőföld hív!” Nem mindenki dőlt be az agitációnak. Édesapám azt mesélte, hogy az ambróziak különvonattal mentek Békéscsabára egy demonstrációra, olyan táblát is vittek magukkal, amin az állt, hogy „Nem megyünk Szlovákiába”. Vagyis voltak, akik maradtak, többek között az én szűk családom is, de a rokonok közül többen elmentek. Csehszlovákia szlovákiai részéből pedig 152-en érkeztek, nekik nem volt választási lehetőségük, őket Felsőszeliből telepítették Ambrózfalvára, sokkal rosszabb, szegényebb körülmények közé, mint amit otthon kellett hagyniuk. Édesanyám 16-17 éves volt, amikor idekerültek. Idén áprilisban jártam Felsőszeliben. Nagyapám szülőházát is megtaláltam, és a régi családtagok sírjához is ellátogattam
– említette meg Csirik László.
Helytörténeti gyűjteményt hoztak létre
Még bele sem törődtek az Ambrózfalvára telepítettek a kialakult helyzetbe, amikor elkezdődött a téeszesítés és be kellett adni a javaikat a közösbe. 1949-ben alakult meg a Dimitrov Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, ami a szorgalmas lakosságnak köszönhetően mintagazdasággá nőtte ki magát, később egyesülés révén beolvadt a pitvarosi Felszabadulás Termelőszövetkezetbe.
Ambrózfalva 1973-ig önálló tanácsú község volt, 1990-ig a pitvarosi közös tanács társközsége volt. A rendszerváltozás óta önálló, szabadon választott képviselő-testület irányítja a települést. A település az 1950-es megyerendezés előtt Csanád vármegye központi járásához tartozott.
Csirik Lászlótól megtudtuk, a helyi szlovák önkormányzat pályázata révén felújíthatták a tűzoltószertárt, ahol helytörténeti gyűjteményt alakítottak ki, hogy megőrizzék a múlt egy darabját az utókor számára.
