Jegyzet

2024.08.28. 08:11

Hová vezethet?

Koós Kata

„Hová vezetne?” – tette fel gyakran a költői kérdést az inas, Henry a Csengetett, Mylord? című, népszerű tévés vígjátéksorozatban. Ez a kérdés jutott eszembe, miután elkezdett szárnyra kapni a hír néhány hónapja, hogy az új tanévben már esetleg nélkülözniük kell a diákoknak a tanítási idő alatt mobiljaikat. Mivel kormányrendeletről van szó, természetesen ebben a témában is negatív kommentek tömkelegébe lehetett belefutni az interneten a közelmúltban. Parttalan vállalkozás lenne az ellenérvek számbavétele, noha akad közöttük pár felettébb észbontó eszmefuttatás, amelyek már csak szórakoztatás céljából is említést érdemelnének. Inkább Henry felvetésével játszom el kicsit, hiszen immár biztossá vált a korlátozás szeptember 1-jei hatályba lépése. 

Hová is vezethet?

Talán nem kell majd a TikTok-kal vagy az Instagrammal versenyre kelni a pedagógusoknak a tanórákon a diákok figyelméért. Talán gyorsan feltalálják majd magukat a nebulók, hogy új, kreatívabb megoldásokat találjanak a pad alatti telefonnyomkodás helyett az unaloműzésre. Talán reneszánszát éli majd az óra alatti, kézzel körmölt papírcetlik küldözgetése, ami az elmét ugyan nem pallérozza, a közösségi összetartást azonban kétségkívül erősíti, hiszen a levelet tovább kell adni. Talán több élőszavas ökörködés zajlik majd a szünetekben, amiket azok is élvezhetnek, akik nem tagjai egy közösségi oldal valamelyik zárt csoportjának. Talán sokak számára megnyugtató lehet a tudat, hogy nem készülhet róla stikában előnytelen fotó vagy kisvideó, amiről aztán Isten tudja, a virtuális éter melyik szögletében bukkan majd felszínre. De legfőképpen, talán egyetlen fiatalnak sem válik hátrányára, ha hétköznaponként 5-8 órát egyhuzamban kizárólag a való világban tölt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában